Mint azt már megszokhattátok a Könyves Kertünk blogoldal mindig valami újdonságon töri a fejét, így a mostani kihívásunk alkalmával nem kevesebbre vállalkoztunk, mint arra, hogy – Piros és jómagam – ugyanazt a könyvet elolvasva, összegezzünk különböző meglátásainkat. A kihívás célját és egyben mozgatórugóját az az egyszerű tézis adta, mely szerint minden Olvasóban más és más élmények maradnak meg egy olvasmány után, ezáltal ugyanazt a művet teljesen más szemszögből látjuk és értékeljük. Kihívás tárgyaként Michael Morpurgo Flamingó fiú című művét választottuk. Pirosnak, aki a komolyabb könyvek elkötelezett híve, nem okozott gondot a könyv elolvasása. Ellenben Nekem a választott alkotás, bőven komfortzónám tágítására alkalmasnak minősült. A kihívásról annyit elárulhatok, hogy az eredmények még minket is megleptek, a konklúzió levonását pedig rátok bízzuk.

"FENKÖLT gondolkodású, emberszerető, bölcselő író: a magyar irodalom egyik klasszikusa. Írásmódja nem rokon sem Jókai Mór, sem Mikszáth Kálmán, sem Herczeg Ferenc stílusával; egészen máskép ír, mint bárki a koráig föllépő elbeszélők és színműírók közül. Munkáiból mélabús költőiség árad, hangulata és bája van minden írásának, eredeti zenéje prózájának. Társtalan író volt, magános fa kartársai között. Szellemének gyökerei a magyarság ezeréves földjéből táplálkoztak, őserejű művészetét nem rontotta meg semmi idegenszerűség." - Arcanum, a teljes cikk ITT található meg.

Én, mint egy lelkes olvasója, tisztelője szeretnék róla megemlékezni halálának 97. évfordulója alkalmából. De azt is csak úgy a magam módján, ahogyan szoktam. Megmondom őszintén, az életrajzába én most nem szeretnék belemenni, hiszen arra tényleg ott van a szakirodalom. 

Az út, amelyet kinek-kinek követnie kell, már ott húzódik a lába előtt, csak látni nem látja.“

128 évvel ezelőtt a mai napon Dél-Afrikában megszületett egy Zseni. Megszületett John Ronald Reuel Tolkien, Középfölde mitológiájának atyja, aki előbb alkotott nyelveket, és csak utána szőtt köré történetet. Köszöntöm hát a NagyMesélőt, Tolkien mestert. Munkásságát és emlékét őrízzük, óvjuk, hiszen öröksége felbecsülhetetlen. Köszöntöm csak úgy a magam módján, minden másra ott van a szakirodalom.

Élt egyszer egy Nő, aki szerelme volt Gustav Klimtnek; Alexander von Zemlinskynek és Paul Kammerenek. Ugyanez a Nő volt az, aki az egekbe magasztalta majd később a pokolba juttatta Gustav Mahlert, Walter Gropiust, Oscar Kokoschkat és végül Franz Werfelt. Ő nem volt más, mint a művészetek és egyben Bécs legszebb és legbefolyásosabb asszonya, kinek életét Oliver Hilmes: Alma Mahler-Werfel, a Fekete özvegy igaz élete című könyve tárja elénk.

Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget a Rózsavölgyi és Társa Kiadónak, hogy lehetővé tették számomra egy nem mindennapi élettörténet megismerését.

Oliver Hilmes regénye Alma Schindler életét születésétől kezdve egészen a haláláig kíséri végig. A nem mindennapi életút bővelkedett drámai szerelmekben, szakításokban, ráadásul még a történelem eseményei sem kímélték a szecesszió nagyasszonyát, Alma ugyanis azon kevesek egyike volt, aki át, - és egyben túlélője volt az I. és II. Világháborúnak.

Ahol gyerek van, ott előbb-utóbb a kutyatéma is felüti a fejét, még ha csak elméleti szinten is. Hiszen melyik kisgyerek ne szeretne egy puha (kölyök)kutyát, akivel jókat lehet játszani, akit kedvére dögönyözhet, és aki különlegesebb barát, mint az ovis pajtások vagy a szomszéd kisfiú, aki mindig készséggel kölcsönadja a kedvenc dömperjét? Idilli képként képzeljük magunk elé gyerekeinket, ahogy büszkén vezetgetik a póráz másik végén csetlő-botló kis jószágot, de sokan esnek abba a hibába, hogy ezzel az illúzióval élét veszik a kutyatartással kapcsolatos dilemmáknak és jogos kétségeknek.

Mivel rendületlenül hiszünk abban, hogy a gyerekek lelki- és gondolatvilágához a könyveken át vezet az út, cikkünkben bemutatunk néhány gyerekkönyvet, amik játékos formában, kedves történeteken keresztül mutatnak rá a kutyatartással szorosan összefüggő felelősségvállalásra, a járulékos kötelezettségekre, feladatokra, és amelyek kellő felkészítéssel szolgálhatnak gyereknek és szülőnek egyaránt, ha minden jel arra utal, itt bizony kutya érkezése várható.

Elhatároztam, hogy utólag pótlom a kötelező olvasmányokban támadt lemaradásaim egy részét, és bár nem feltétlenül érzek több kedvet a kötelezők iránt, a kíváncsiságom motiváló tényező a folyamatban. A választottam, amint azt már említettem, az örök klasszikus: Jókai Mór A kőszívű ember fiai c. regénye.

Folytatásos posztban osztom meg a tapasztalataimat mind a könyvről, mind az olvasás során szerzett benyomásaimról. Az előző cikk itt olvasható.

Tartsatok velem most is!

(Kép: monetarium.hu)

Lehullottak az első falevelek; az idő is egyre hűvösebb lett és mivel minden évszakváltás valami új kezdetét jelenti, így én is műfajt váltottam. Szeptemberi választásom Biró Zoltán Szitári ezüst című könyvére esett.

A művet, ha egyszóval kellene jellemeznem, történelmi kalandregénynek nevezném bár ez a megfogalmazás távolról sem fedi le az alkotás összességét. Az író, Biró Zoltán elmondása szerint hobbi-íróként tevékenykedik, azonban a szerző ilyenfajta aposztrofálása mégsem megalapozott és hogy mit értek ez alatt pontosan? – Mindjárt kiderül �