„Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen. Miért is nem lehetek egyszerre két helyen. Óóó Istenem, miért nincs két életem?” – Piramis zenekar
Mintha csak Eszti énekelte volna ezt a dalt. Minden lelki vívódása benne van. Ez az Ő dala is lehetne… Eszti dala. De ő végül választott, meghozta a döntést. A két élet véget ért. Jól döntött? Nehéz volt? Nehéz volt. Felőrölte? Fel. Egy kicsit engem is. Eszti minden nőben ott él. Mélyen elrejtve ott lapul a lelkünkben. Kinek így, kinek úgy, de Eszti tükröt tart nekünk.
Gondolataimba mélyedve ültem az ebédlőasztalnál, és bámultam kifelé az ablakon. Kavargó gondolataimat nehezen fogta a tinta. Papírra vetettem minden szót, mondatfoszlányt, melyből végül összeállt egy nő élete, ahogy én láttam. Felkavart Eszti története. Olvasás közben annyira elmerültem az eseményekben, Eszti életében, hogy az agyam teljesen kikapcsolt, és nem létezett más, csak az Ő világa. Napközben is és éjszaki is körülötte forogtak a gondolataim. Megszűnt az idő. Nem törődtem az órákkal, csak azt tudtam, hogy meg akarom élni a történet minden egyes pillanatát. Éreztem a boldogságát, szárnyaltam vele. Éreztem a fájdalmát, végig jártam vele a gyötrő éveket. Ha nevetett, nevettem. Ha sírt volt, hogy én is. Éreztem, ahogy összeomlik, és éreztem, ahogy maga alá gyűr a regény. Aztán eszembe jutott: „És újra felkel a nap”. Ahogy Eszti is, úgy én is szembenéztem egy reménytelibb szebb nappal. Láttam magam előtt, ahogy megerősíti a szépségpöttyét, kirúzsozza a száját, és elsimít egy ráncot a ruháján, majd egy jobb nap gondolatával kilép a verandára. Fogadjátok szeretettel írásomat Pap Éva: És újra felkel a nap című könyve nyomán.
„És újra felkel a nap - futott át Eszti fejében a gondolat, ami mindig felcsillantotta a reményt a borús pillanatokban.”
A regény az Álomygyár Könyvkiadó gondozásában jelenik meg április elején. Ezúton köszönöm a bizalmat és a lehetőséget a kiadónak, hogy előolvasóként vehettem kézbe Eszti és családja történetét. Pap Éva írónőnek ez az első könyve, melyet „naplószerűen” tagol, és valódi naplóbejegyzésekkel tarkít. Így hozza még közelebb az olvasóhoz Esztert és családját. Az Írónő 322 oldalon keresztül kalauzol végig Eszti életén. Egy élet közel két évtizedét éljük végig, lélegzünk együtt egy szerelmi háromszöggel és háborúval. Képzeletünket, szívünket, lelkünket egy pillanatra sem hagyják nyugodni az események. A legnagyobb boldogságból hajít bennünket lelki válságba az Írónő, hogy végül Esztivel együtt megnyugodjunk, és örüljünk a mindennapok apró örömeinek.
Történetünk Jugoszláviában, Szabadkán játszódik, ott ahol békességben éltek együtt szerbek, horvátok, bunyevácok és magyarok. Eszti magyar, de az első világháború után édesanyjával elkerülnek hazulról, új nevet és új életet kapnak. Eszti élete és lelke nagyon összetett. Erős szálakkal kötődik a családjához. Rajong a kisfiáért, őszinte szerelemmel szereti a férjét, Stevant, akivel lelkesen és teljes odaadással vezetik a Kedvenchez vendéglőt. Még is soha nem tud megbékélni mostohaapjával, nem tudja elfogadni, talán nem is akarja. Majd sok év után mégis halkan csendben köszönetet mond neki. A lelkének egy másik zugában mélyen elrejtve ott dobog egy apró másik szív, amely tizenéves kora óta Martiné…. Az évek múlásával nehezednek a terhek. Nem csak a vendéglő súlya alatt őrlődik, hanem amiatt is, hogy miért nem esik újra teherbe? Stevannal szenvedélyes éjszakákkal adnak meg mindent azért, hogy a várva várt kistestvér megérkezzen. De az csak nem jön. Majd egy vadász balesetnek álcázott támadásban megsérül a férje. Fizikailag sérül, lelkileg összeomlik, hiszen nem képes többé arra, hogy feleségével meghitt pillanatokat töltsenek együtt, és teljesítse Eszter álmát, hogy újra anya legyen. Alkoholba és kártyázásba menekül. Elhidegülnek. A köztük lévő távolság szakadékká mélyül, és nem látni, hogy hol van az alja. Eszti fiatal, tele álmokkal, vágyakkal. Érintésre és szerelemre vágyik. Férjével még is megígérik egymásnak, hogy kitartanak együtt. Ahogy telik az idő Eszti meginog. Alapjaiban rendül meg a házasságuk. Ebben a reményvesztett időszakban lép be az életébe Martin, a régi barát, aki már-már családtag. Lopott órák, szenvedélyes együttlétek, meghitt beszélgetések, a boldogság költözik vissza Eszti életébe, mely lelkifurdalással, és hazugságokkal társul.
„Az asztalra könyökölt, két kezével az állát támasztotta, és Martin illatát érezve újra és újra felelevenítette a percet, mert amit akkor érzett úgy hívták, boldogság.”
Esztinek nem csak a magánéleti nehézségekkel kellett szembenéznie hanem a második világháborúval, majd az azt követő új rendszerrel, az államosítással. Megbirkózni azzal, hogy beosztottak lettek a saját vendéglőjükben. Bár örülnek annak, hogy a lakás megmaradt. Túlélni, túlélni, túlélni. Mindent túlélt. Végül válaszút elé került. Kit válasszon? Jár neki a boldogság? Áldás vagy átok két férfit szeretni? De mi lesz a családdal, mit szól Józsika? Tudta, hogy Stevan ismeri a titkát, hogy viszonya van a legjobb barátjával, még sem szól egy szót sem. Akkor gondolta először végig, hogy milyen lehetett ez a férjének. Addig egyszer sem próbálta meg magát Stevan helyébe képzelni. Lelki vívódásait tetézte, mikor fény derült arra titokzatos beszélgetésre mely a két férfi között zajlott egy baráti összejövetelen. Kérés, és ígéret hangzott el akkor. Végül Martin megszegve ígéretét, megkérte Esztit menjen vele. A döntés ólom súllyal nehezedett Eszter vállára. De végül döntött… Elővette rég elfeledett festővásznát és megfestette a lemenőnap utolsó sugarait.
Már most tudom, hogy nekem ez volt az év története, az év leg-leg könyve, pedig még csak március elején vagyunk. Rajongok az ilyen történetekért. Valódi történelmi háttérbe ágyazott, létező személyek igaz története. Szeretem a családtörténeteket, a romantikát, a kalandot. Most kijutott minden. Kell még pár nap, hogy megemésszem Eszti történetét, és helyére tegyem a mozaikokat, és a kis tükröt, amit kaptam tőle.
„Mindannyian a boldogságot keressük. Keressük a családban, a házasságban, a szerelemben, és lehet, hogy egyszer csak megtaláljunk önmagunkban.”
Jó olvasást.
A könyvről többet ITT tudhatsz meg.
S.H. Zsuzsi Nóri
