Az út, amelyet kinek-kinek követnie kell, már ott húzódik a lába előtt, csak látni nem látja.“
128 évvel ezelőtt a mai napon Dél-Afrikában megszületett egy Zseni. Megszületett John Ronald Reuel Tolkien, Középfölde mitológiájának atyja, aki előbb alkotott nyelveket, és csak utána szőtt köré történetet. Köszöntöm hát a NagyMesélőt, Tolkien mestert. Munkásságát és emlékét őrízzük, óvjuk, hiszen öröksége felbecsülhetetlen. Köszöntöm csak úgy a magam módján, minden másra ott van a szakirodalom.
”John Ronald Reuel Tolkien (1892-1973) neves angol nyelvész és filológus volt, aki több évtizedes munkával magával ragadó mitológiát teremtett egész Európa, sőt a világ számára. E mitológia részeként írta meg "A Gyűrűk Ura" című művét, amely a XX. század legnagyobb példányszámban eladott, és egyik legnagyobb kulturális hatású szépirodalmi alkotása lett. Hívő emberként az őt foglalkoztató legfontosabb téma az ember világban betöltött szerepe, az élet és halál végső kérdése volt. Életének alapelve szerint képzeletünk lehetővé teszi, hogy a teremtés isteni rendjéhez hozzáadjuk saját alkotásainkat, kreativitásunk eredményeit, és így formáljuk, jobbítsuk a minket körülvevő világot. Személyes életútját és életművét áthatja az elkötelezettség a hitköznapi valóságon túlmutató, valódi értékek iránt: a természet romlatlan szépsége, a közösség megtartó ereje és az alkotó munka öröme minden korban, minden élethelyzetben vállalható örök ideálokként jelennek meg műveiben és tisztelői lelkében.”- www.tolkien.hu
Megmagyarázhatatlan rajongás, tisztelet van bennem iránta, szinte megfogalmazni is nehéz, hogy munkássága milyen hatással van rám. Csodálom, hogy így tudott alkotni. Nyelveket hozott létre, ami mellé megalkotott egy történetet, mitológiát szőtt köré, sajátos történelmet készített, és így művészien megalkotott egy világot. Egy világot ahová be lepet lépni, hiszen kitalált nyelvein meg lehet szólalni. Hihetetlen, hogy visszafelé dolgozott, munkáját többek között ez is egyedivé teszi. Igazi nagy Mesélő, megkockáztatom, sőt kimondom bátran ő egy Zseni. Írásai megosztóak. Nem mindenki szereti a fantasyt, illetve az ő stílusát, van aki szerint vontatottan ír. Senkit sem akarok meggyőzni. Valóban túl leíró, és sokat magyarázó, de én szeretem. 20 évesen találkoztam vele először, Az arany ember és A kőszívű ember fiai után. Tudjuk, hogy Jókai is leíró, és sokat magyarázó, részletekbe belebonyolódó, de én nagyon szeretem. Szóval utána nekem nem volt nehéz Tolkient olvasni, nem mellesleg én nagyon szeretem a varázslatos világokat is. Szeretem, ahogy részletesen le vannak írva a dolgok, például a Hobbitokról. Sok fontos dolog rejlik ezekben az apró dolgokban. De én az életben is ilyen vagyok, mindig figyelek, illetve megfigyelem a részleteket. Például nemrég voltunk egy koncerten, és a klassz színpadi show mellett én megfigyeltem a a színpad mellett dolgozó fiatal srác unott arcát, biztos nem először üli végig ugyanazt az előadást, vagy a zenekari tagokat, milyen a cipője, a haja, a ruhája. De ettől még élvezem az előadást, és jól is szórakozok, csak érdekelnek a részletek.
2006-ban, 20 évesen, amikor először vettem a kezembe, és kezdtem neki a történetnek azért tudtam miről van szó, hiszen a filmekbe akkor már rég szerelmes voltam, ami azóta sem változott. Az egyetlen mű, aminek a filmes változatát is nagyon szeretem. De tény rengeteg meglepetés ért, és sok újdonság. Ezért az elején jegyzeteket készítettem magamnak, amit mindig kiegészítettem. Most elő kerestem, és most is sok mindent tudnék hozzá írni.
Azt hiszem Tolkien nagyon szerethette a Hobbitokat, mert mindenáron komfortzónán kívül akarta őket tudni, és mindannyiszor Gandalfot hívta ehhez segítségül. Gondolok itt természetesen Bilbó kalandjára. Tanúbizonyságot nyertünk, hogy akármilyen kicsik is vagyunk bármilyen terhet képesek vagyunk elcipelni, és bármivel képesek vagyunk megküzdeni, ha van bennünk kellő akarat, és hit magunk felé. Rengeteg bölcsességet hordoz magában a mű. A Gyűrű mint központi gonosz tárgy létezik, hiszen az visszavágyik a gazdájához, és amerre jár, "bajt okoz" és fellángol körülötte a gonoszság, a mohóság, és a hatalomvágy, minden. Tulajdonképp minden olyan tulajdonság, amely gyarlóvá és alkalmatlanná teszi az embert, hogy hordozhassa, hogy birtokolja a gyűrűt. Jelenléte teljes Középföldét kitaszítja a 3000 éves nyugalmi állapotból, és akaratukon kívül minden szereplő kilép a komfortzónájából, és új szerepben "tündökölhet". Többek között ebben is rejlik a történet egyik csodája, hogy a szereplők a megváltozott körülmények között hogyan viselkednek, mennyire képesek önmaguk maradni. Boromir esete igen kirívó, viszont nem meglepő, hiszen a Gyűrű azonnal megmérgezi a lelkét. Frodó lassú, de folyamatos változása is érdekes, ahogy a gyűrű hatása alá kerül, mégis képes küzdeni, hiszen tudja, hogy meg kell semmisíteni. Lelkében küzd önmagával és a gyűrű akaratával. De ki győz? Tolkien óriási megpróbáltatások sorozata és lelki próbatétel elé állítja Frodót, sőt majdnem el is buktatja. De ott van Samu, aki szinte végig az az egyszerű Hobbit marad, aki elindult a Megyéből, mert a Gyűrű hatalma nem érintette meg, viszont a tündék annál inkább, érzékei és érzései felerősödtek. Hosszan lehetne ezt fejtegetni, ki hogyan változott a történetben. Lehet csak én látom bele, de az is fontos mondanivaló, hogyan tudnak a szereplők önmaguk maradni, hogyan tudnak hinni önmagukban, amikor minden veszni látszik. Hogyan képesek bízni, vagy bizalmat színlelni? Olyan dolgok ezek, amelyhez nem kell fantasztikus világ. Szeretet, hit, bizalom, tisztelet, barátság szembe állítva gyűlölettel, hatalom vággyal, gyarlósággal és szemfényvesztéssel. Azt gondolom maga az olvasó is változik. Mindenesetre a A gyűrű szövetsége az én olvasatomban arról is szól, hogy mennyire vagyunk képesek saját magunkkal is szövetségben maradni.
A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a vaskos könyvben – vagyis abban a képzelt időben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak.
Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sûrû erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.- Európa Könyvkiadó
Nemegyszer, ha érték forog veszélyben, van, akinek le kell mondania róla, el kell veszítenie, hogy mások megtarthassák.
Ha már Tolkien nem lehet velünk, emlékét, ránk hagyott értékét ne veszítsük el soha.
Jó olvasást!
S.H.Zsuzsi Nóri
