Emlékeztek Mártonffy András itt bemutatott könyvére? Nem volt olyan rég, szóval feltételezem, igen :) Sándor Erik kapcsán segítségül hívtam - na, jó, jött ő magától - a népszerű klinikai pszichológus és egyetemi professzor, Jordan B Peterson elmélkedését az élet 12 legfontosabb játékszabályáról. Petersonnak hála, rendet teremtettem egy elég nagy káoszban: a pszichopata emlékirataival kapcsolatos véleményhalmazomban. Peterson könyve azonban nem csak arra jó, hogy megemésszünk egy amúgy fiktív sztorit. Igaz, nem egy cselekményekben gazdag regény. Nem alkalmas arra, hogy lassan, gyengéden kiemeljen a hétköznapi őrületből. Nem is különösebben szórakoztat. Akkor mire is jó pontosan? Arra mindenképp, sőt, csak arra igazán, hogy inspiráljon, amikor elveszettnek érezzük magunkat. Amikor semmi egyéb bölcsesség nem képes utat törni belőlünk, csak a szokásos klisé: az élet egy nagy szívás. Ebből a szempontból akár életmentő is lehet ennek a könyvnek az elolvasása, de hogy ott van benne mindenki egyénre szabott igazsága, azt szinte biztos. Csak el kell olvasni.

Micsoda hónap ez a március Kedves Olvasóim! Egyik nap fázunk, és egy jó teára vágyunk. Másik nap szinte nyáriasan meleg van, és mit nem adnánk egy jó limonádéért. De tea vagy limonádé, mindegy ha kellemes, frissítő és üde. Főleg, ha a tavaszi napsütésben fogyasztjuk egy jó könyvvel a kezünkben. Szeretitek a tavaszi virágok illatát? Imádom amikor ébredezni kezd a természet. Imádom mikor megtelik élettel a világ, zsongnak az erdők mezők és kiskertek. Tavaszolás végett hozok most nektek három könyvet is. Három kellemes, frissítő, és üde könyvet. Szeretitek Milly Johnson könyveit? Én nagyon. Ha lazítani akarok előveszek valamit tőle. Eddig még, egyszer sem csalódtam, és az érzés utána mindig könnyed volt és üdítő. (a cikk kiadó ajánlást tartalmaz)

Julianne Donaldson nevét már többször hallottam Jane Austen nevével párhuzamba állítani, azonban a kettejük közötti hasonlóságot csak annyiban véltem felfedezni, hogy mindketten a romantikus irodalom szerelmeseinek kedveztek.

Ebben a szent meggyőződésben volt részem, mindaddig, amíg kezembe nem került Julianne Donaldson Edenbrooke és az Edenbrooke örököse című művei. Elolvasásuk után pedig örömmel konstatáltam, hogy ennél jóval többről van szó.

Elemzésemet az Edenbrooke örököse című alkotással kezdem, a későbbieben pedig kifejtem, hogy miért döntöttem így.

Könyvradarjaim segítségével majdnem mindig sikerül belenyúlnom a "nehéz" olvasmányokba. Az ingerküszöböm nagyon alacsonyan van, ha egy jól megírt, érdekes könyvről van szó. Vagyis elnézegetem én a káromkodásokat a papíron, hajlandó vagyok nem egyből felkoncolni a negatív szereplőket, bírom a cinizmust, a kritikát, az arroganciát, sőt, belefér a hitlerezés, meg sztálinozás is, akár a humor felől megközelítve, akar véresen komolyan. Cserébe azonban elvárom, hogy szeressem a könyvet. Hogy amikor becsukom, olyan érzések kerítsenek hatalmukba, amik jó sokáig ott motoszkálnak bennem, függeszkednek az idegeimen, beletúrnak a zsigereimbe, és mindezt még élvezem is. Ilyen körülmények között sikerült Sándor Eriknek elérnie, hogy irtózzak tőle. Nem akartam egy perccel sem több időt vele tölteni, mint amennyit nagyon muszáj volt. Úgy pöcköltem le magamról a könyv végén, mint egy undorító, haszontalan ízelt lábút, ami csak az emberiség bosszantása okán kapott zöld utat a teremtés folyamatában. Általában helyre tudok pakolni magamban minden könyvet témától függetlenül. Tudom, az agyam mely fiókjába kell tennem egy John Greent vagy egy Salingert. Mártonffy András könyvével nem tudtam, mit kezdjek. Aztán jött Jordan B. Peterson, valamint a 12 szabály az élethez és kénytelen voltam felülbírálni saját értelmezésemet. Sándor Erik viselkedését egyszer csak elkezdtem megérteni. Nem elfogadni, hanem felfogni.

“Nagyot tévednek azok, akik lebecsülnek egy nőt!” - D.G.

Örömmel jelentem, hogy visszatértem a királynők és a csodálatos könyvborítók világába. Székhelyem ezúttal a Brit Birodalomban volt található, az 1800-as évek első felében, és Viktória királynő társaságában töltöttem kevés szabadidőm egy részét. Nem tehetek róla, imádom a történelmi regényeket, a királyi családokat, a csillogó-villogó báltermeket, a keringőt, a szép ruhákat, és a döbbenetes képmutatást, ami mögötte van.

Még mielőtt akármibe, bármibe is belefognék egy pillanatra álljunk meg a borítónál. Szemet gyönyörködtetően szép. Lélegzetelállító. Hívogat és integet, hogy “Gyere olvass el!” És itt azt is meg kell jegyeznem, szánom bánom bűnömet, de először azt sem tudtam ki az a Daisy Goodwin, most pedig azt érzem, hogy igaz barátok lettünk. A könyv az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2017-ben. 

Lerágott csont, de bizony időről időre beszélni kell arról, hogyan lehetséges a gyerekek olvasóvá nevelése. Azt magunktól is tudjuk, hogy az iskolában a kötelező és ajánlott irodalommal igyekeznek felkelteni az érdeklődésünket a könyvek iránt, de azt is beláttuk már, hogy ez nem feltétlenül a legjobb módszer. Szülőként nekünk is szerepünk van - ha nem, a legfontosabb szerepünk - abban, hogy a gyerekünk milyen viszonyt ápol a könyvekkel. Nem kell megijedni! Attól, hogy esetleg szülőként nem olvasunk sokat vagy rendszeresen, a gyerekeknek/gyerekekkel olvasás még lehet  szórakoztató program a rohanó mindennapokban. Mivel az olvasás iránti érdeklődés felkeltése pedagógiai felelősség is, így a kisgyerekek előbb-utóbb mindenképp találkoznak a könyvek varázslatos világával. Örömmel tapasztalom, hogy az óvodapedagógusok mennyire kreatívan vonják be a kicsiket a könyvek nyújtotta örömökbe. Cikkünkben egy hivatásos óvó néni, Beatrix mesél arról, intézményükben hogy zajlik az olvasás megszerettetése, és milyen tapasztalatai vannak a 3-6 éves korosztály könyvekhez fűződő viszonyával kapcsolatban. (Kép forrása: http://cinke.origo-haz.hu)

Amikor ennek az írásomnak az első mondatai születtek, a nappaliban épp a Queen dübörög, és Freddie énekel a Live Aiden, és több 10 vagy 100 ezer illetve több millió rajongó üvölt vele együtt, én is, és mindenki táncol, eddig én is, és a gyerekeim is, csak megkapott az ihlet.

Sokféle zenét szeretek, ahogy sokféle előadót is. De vannak ikonok az életemben, és nem csak írók terén, hanem zenészek terén is. Ahogy vannak halhatatlan írók, költők, legendás versek, regények, úgy vannak legendás zenészek és dallamok, amit 20 év múlva is mindenki énekel, és egész nap a fülében marad a dallam. Na a Queen pont ilyen, halhatatlan, Freddie pedig egy legenda.

"Sok ezren szeretnek engem, mégis a világ legmagányosabb emberének érzem magam." - F.M.