Emlékeztek Mártonffy András itt bemutatott könyvére? Nem volt olyan rég, szóval feltételezem, igen :) Sándor Erik kapcsán segítségül hívtam - na, jó, jött ő magától - a népszerű klinikai pszichológus és egyetemi professzor, Jordan B Peterson elmélkedését az élet 12 legfontosabb játékszabályáról. Petersonnak hála, rendet teremtettem egy elég nagy káoszban: a pszichopata emlékirataival kapcsolatos véleményhalmazomban. Peterson könyve azonban nem csak arra jó, hogy megemésszünk egy amúgy fiktív sztorit. Igaz, nem egy cselekményekben gazdag regény. Nem alkalmas arra, hogy lassan, gyengéden kiemeljen a hétköznapi őrületből. Nem is különösebben szórakoztat. Akkor mire is jó pontosan? Arra mindenképp, sőt, csak arra igazán, hogy inspiráljon, amikor elveszettnek érezzük magunkat. Amikor semmi egyéb bölcsesség nem képes utat törni belőlünk, csak a szokásos klisé: az élet egy nagy szívás. Ebből a szempontból akár életmentő is lehet ennek a könyvnek az elolvasása, de hogy ott van benne mindenki egyénre szabott igazsága, azt szinte biztos. Csak el kell olvasni.
Persze, nem ilyen egyszerű. Ha ilyen egyszerű volna, semmi szükség nem lenne erre a bőségesen kifejtett 12 pontra. Kell ehhez a több mint 400 oldalhoz sok minden. Elsősorban nyitottság. Nem mindennapi és nem is teljesen közérthető könyvről van szó. Bár a szerző igyekszik hétköznapi példákkal illusztrálni megállapításait, többnyire tömény társadalom-, és vallásfilozófia, illetve pszichológia, amit kapunk. Emiatt aztán kell türelem is. Engem nagyon is érdekel a téma, mégis sokszor éreztem magam kelepcében, amiből nem láttam a kivezető utat. Az okfejtést olykor nem értettem (vannak indokaim), a példákat nem éreztem életszerűnek, a még hátralévő oldalak száma pedig megrémített. Erre az állapotra nagyon jó módszer a pihentetés. Alkalmaztam is párszor. Kell a könyvhöz továbbá önkritika. Nem tagadom, nehéz, de megéri a fáradozás. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Létünk megértéséhez, vallanunk kell. Ebben segít Peterson, ráadásul sokszor hivatkozik az általa nagyra értékelt Sigmund Freud tudományos észrevételeire, mintha csak azt kérné az olvasóitól, nyúljanak végig a kis kanapén és öntsék ki szívüket itt és most. Mindenek előtt azonban kell egy jó kis könyvajánló, anélkül ugyanis nehéz rábukkanni egy ilyen, tematikájában és műfajában nagyon szigorú falak közé szorított kötetre. Mi most megtesszük az első lépést ahhoz, hogy Peterson életművének második könyvet öltött állomása a megfelelő kezekben kössön ki.
Az alaptézis az, hogy a rend és a káosz szövetségében éljük életünket. Minden, ami rendeltetésszerű, evidens, kiszámítható és zavartalan, az maga a rend. E rend elérésére, fenntartására törekszünk mindannyian, ahányan csak élünk. A káosz viszont potenciálisan ott settenkedik a rend nyomában. A káosz a kizökkenés, a tragédiák, a csalódások, a vesztes játszmák. Peterson megnyugtat, azt állítja, káosz nélkül nem létezne a rend, így ahhoz, hogy életünkben elérendő célokat, értékeket keressünk és találjunk, ismernünk kell a káosz fenyegetését. Ehhez a felismeréshez ad iránymutatást könyvében. Teszi ezt elvont, mégis tényszerű érvekkel, humorosan, ironikusan, meghökkentően leplezetlenül és nyersen.
Peterson alapvetően kritikus szemléletű, ami kedvemre való hozzáállás. Kritikai észrevételei az ember sebezhetőségén alapulnak. Azon a tényen, hogy létünk korlátok közé szorított. Ezeket a korlátokat gyakran tulajdonítjuk tőlünk független sorscsapásnak, holott Peterson szerint a frusztráció sokkal inkább belső indíttatású. Ez a tézis első olvasatra nagyon elkeserítő, sőt, talán embergyűlölő, de továbbgondolva életünk legnagyobb lehetősége inkább (és Petersonra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy embergyűlölő lenne). Hiszen mit is jelent mindez? Röviden és túlzottan leegyszerűsítve azt, hogy az életünk tragédiáiból kivezető ösvényeket szükségszerűen mi saját magunk tapossuk ki. A megoldás mikéntje bennünk rejlik, olykor nem is túl mélyen. Azt állítja - és egy félmondat erejéig sem tér el ettől a megállapítástól -, hogy mindig van alternatíva, amit kizárólag mi irányítunk függetlenül akár mások zsarnokságától, akár a természeti katasztrófáktól vagy az emberi lény tökéletlenségének utánunk loholó árnyékától. A káoszból kivezető út mi magunk vagyunk.
Egy példa a könnyebb megértéshez: a rend az, hogy a munkánkban megbecsült vagy, a fizetés jó, a kollégáiddal kialakított kapcsolataid kiegyensúlyozottak, ugyanakkor van elég szabadidőd, amit a családoddal tölthetsz. Ez egy tökéletes állapot. A káosz az, amikor a főnököddel konfliktusba keveredsz az irreális elvárások és az elfogadhatatlan plusz feladatok miatt. A saját és a kollégáid teherbírása a végéhez közeleg, a kiegyensúlyozott kapcsolatokat felváltja a feszengés, a főnök pedig hajthatatlannak tűnik. E káoszból kell új rendet teremtened. Hogyan?
Légy határozott!
Szeresd magad!
Tegyél szert valós emberi kapcsolatokra!
Tűzz ki konkrét célt magad elé!
Nevelj a rendre fogékony gyereket, aki vállalja a káosszal való leszámolást is!
Vedd számba a gyengeségeidet!
Kerüld a megalkuvást!
Mondj igazat!
Légy nyitott a tudásra (jelentsen ez akár új képességeket)!
Ne kertelj!
Vállald a kockázatot!
Légy nyitott mások helyzetének megértése iránt!
Peterson fent említett 12 pontja (mely nem a könyv tartalomjegyzékének pontos idézete, hanem az én egymondatos kivonataim az egyes fejezetekről) természetesen nem csak munkahelyi konfliktusok megoldására kínál önbizalomnövelő módszereket. Igaz minden állítása és tanácsa az iskolai zaklatásokra, egy megromlott házasságra, visszás szülő-gyerek kapcsolatokra, megtört barátságokra. Egy szóval mindenre, ami emberi.
Talán nem látszik túl jól, de ez a 12 bölcsesség szorosan összefügg egymással. A határozottság szilárd célokat feltételez. A célok kockázatvállalást. A kockázatvállalás egyenlő a tapasztalatszerzéssel, a tapasztalat pedig újfajta tudást jelent. A tudás iránti vágy feltételezi a másokba vetett bizalmat. Vágyaink pontos definiálása az igaz mondást. És mivel az igazsággal önmagunkat is szembesítenünk kell, ez a szembesülés előhívja a gyengeségeinket. Gyengeségeink azonban határozottsággal visszaterelhetők a rend alkotta folyamatokba. A kör pedig bezárult, de semmiképp sem ért véget a történet. Sőt, ennek a történetnek soha nem is lehet vége. Amíg ember él a Földön, amíg a Léttel kapcsolatban ennyi megválaszolatlan kérdés marad, addig a körkörös mozgás állandó. Nincs szünet, nincs tökéletes állapot. Az maga volna a tudatlanság (lásd Ádám és Éva esete a bűnbe esés előtt). A tudatunk mindig újabb és újabb körre invitál minket ebben a játszmában, közben pedig fejlődünk, csiszolunk a stratégián, és a következő krach már egészen másképp fog becsapódni, mint az előző dobásnál. Peterson abban erősít meg, hogy a játszmáink mindennaposak, sőt, szükségesek. Abban segít, hogy ne csak megértsük, de helyesen alkalmazzuk a játékszabályokat, s így sikerülhet egyensúlyban tartani a rend és káosz patikamérlegét.
Jó szívvel ajánlom.
Piros
