"Tuti, hogy Józsi a gyilkos!" - horkantam fel egy olvasásnak szánt délutánon. Életem párja hirtelen nem tudott mit kezdeni az információval, így tovább kérdezősködött. Vázoltam neki a sztorit, ahogy szerintem folytatódni fog, és biztos voltam benne, hogy igazam van. Önteltségemnek hála, elkezdtem unni a regényt. Ez nagy baj, mert nálam a romantikusok és a krimik erős hendikeppel indulnak, így aztán a legkisebb kilengés is végzetes lehet. Ám váratlanul fordult a történet, majd Petra a végső fordulatot is megcsavarta kétszer. Akár egy villám sújtott volna le mellém, miközben az utolsó oldalakat faltam egy esős délutánon a kanapén összegömbölyödve. Leforrázott és megdermesztett. Örömet fakasztott és indulatossá tett. Szerintem ilyen egy jó regény: végigvezet érzelmeink legszélesebb spektrumán, és nem ereszt még akkor sem, ha esetleg mi magunk akarunk megszabadulni tőle.

„Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.”

 Winston Churchill 1940 május

Legsötétebb óra… Mit jelent ez? Mit jelenthet ez 1940-ben? Milyen lehet azt tudni, hogy ott a csatorna másik oldalán tör előre a “gonosz”, aki kegyetlen és nem néz senkit és semmit? Ki nem ismer se Istent se embert? Milyen lehet rádióban azt hallani, hogy a háború újra eljött, és a harcot ismét fel kell venni? Elképzelni sem tudom. Fogalmam sincs milyen lehet az, amikor eljön egy ország legsötétebb órája. De mit mutat nekünk ez a film? Megmutatta azt, hogy a legsötétebb óra nem csak egy emberé, hanem a nemzeté, az emberiségé. Hogy a háború nem csak kint a csatatéren folyik. A háború az asztalnál ülve is vívódik. Sőt, ott vívódik csak igazán. Rég rájöttem már, hogy a háborúk a nagyok játszmái, akik csak úgy döntenek országokról, határaikról, a legborzasztóbb, hogy ők döntik el ki az, aki feláldozható, ki az, aki használható még valamire. Ki az, akinek a földjét ki kell aknázni. Felosztják maguk között a világot, anélkül, hogy a felosztottat megkérdeznék, hogy „Ti ehhez mit szóltok?” Nem nem, az senkit nem érdekel. Jól megtanultam, hogy a háborút győztesek írják, meg a krónikások, meg az asztaloknál ülő, írógéppel csattogó kisasszonyok. Végülis, ki tudja mi az igazság? Talán a világ elől titkosított „kockás füzetek”.  Ezek a csaták éles szavakkal, nagy vitákkal, eget-földet rengető beszédekkel dőltek el. Winston Churchill 2 háborút vívott. Egyet Hitlerrel, mintha az önmagában véve nem lenne elég, és egy attól is nagyobbat, és lelkileg megterhelőbbet a háborús kabinettel. Nem szerették, nem tisztelték, rettegtek tőle. De egy valaki végül még is bizalmat szavazott neki. A Király. VI. György király. 

1. Felvonás: Lelki motiváció

Tegy fel a kezét az, aki legalább egyszer az életében nem gondolkodott el azon, hogy ő bizony balettművész lesz. Gyerekkorunkban meg voltunk róla győződve, hogy ez nekünk nemcsak, hogy sikerülhet, de egyenesen a csillagokban is megvan írva.

Az esetek nagyobb részében a balett iránt csodálat persze kimerül az egyszezonos farsangi jelmezekben, melyre az évek múltával egyre pironkodva tekintünk vissza. (A rózsaszín tütü nagyon tetszett, de a spicc cipő betörése már komolyabb feladatnak bizonyult, így azzal nem is foglalkoztam. A szerk.) A bátrabbak vesznek egy vagy két táncórát, a bevállalósabbak még ennél is tovább mennek, ők azok, akik évekre képesek lesznek elköteleződni egy adott táncműfaj mellett

Mivel én az előbbi kategóriába tartoztam így nem meglepő, hogy a könyv megjelenésekor ismét megcsillant számomra a remény, talán most többre vihetem, mint a jelmezverseny méltó győztese.

Annyi minden kavarog bennem. Kusza gondolatok, egymásnak feszülve, ölelkezve, vadul csapkodva egymást. Rengeteg gondolat és egyik sincs a helyén. Éjjel fél egykor már alig bírom nyitva tartani a szememet, ez a vékony kis könyv valóságos nehezék a kezeimnek, de nem, nem tudom letenni. Már csak tíz oldal van vissza, amikor Annuska megjelenik rég elhagyott szülőházában. Holnap folytatom. De nem, mégsem hagyhatom félbe épp most. Izgatottságnak semmi nyoma, észreveszem, hogy ugrálok a sorokon, már nem akarok minden szót magamba szívni, egyszerűen csak tudni akarom, hogy ér véget ez a történet. Vagy csak túl akarok lenni rajta. Az utolsó soroknál már levegőt sem veszek, az utolsó kép, beleég az elmémbe. Alig múlt fél egy, én pedig egy történettel gazdagabb lettem, ugyanakkor elveszítettem az emberekbe vetett hitem egy apró darabkáját. Hát, tényleg így kellett ennek lennie?

Mikor van időd ennyit olvasni két gyerek mellett? - szegezik nekem sokszor a kérdést. Pedig eskü, nem olvasok sokat. Ha számolnám, nem lennék túl elégedett, de nem számolom. Általában nem is nagyon tudok válaszolni erre a kérdésre. Nyilván altatáskor - válaszolom, de ez nem teljesen fedi a valóságot, pedig ez lenne a legkézenfekvőbb. Szóval fogalmam sincs, mikor. Bármikor, amikor éppen tudok és kedvem tartja. Tekintettel a korlátaimra (gyerekek, időhiány, egyéb intézendő ügyek), nagyon kevés  az olvasásra fordított perceim száma per nap, mégis határozottan ki merem jelenteni, hogy a lehetőségeimet így is kimaxolom, hála annak az öt praktikának, amikhez az időmenedzsmentem során ragaszkodom. Íme.

Végérvényesen itt a tavasz, ami önmagában hordozza az újjáéledést, a természet ébredését. Szeretem a tavaszi virágok illatát. Jó látni, hogy meglombosodnak a fák, munkába állnak a méhecskék, és reggeltől estig csicseregnek a madarak. Minden tavasz az újdonság erejével hat. És ha már a természet megújul, megújul a könyvpiac is. Újdonságok vihara dúl, alig tudtam választani, hogy mi legyen az a 4 könyv, amit megosztok veletek Kedves Olvasóim. Végül azokat választotta, amelyeket én is szívesen elolvasnék, és biztos helyet béreltek maguknak a polcomon.

Hiszen Casanova története sokakat foglalkoztat. Vajon tényleg megannyi női szív elrablója volt? Nem véletlen, hogy kialakult a casanova, mint jelző a férfiakra. Kafka is meghatározó jelensége az irodalomnak, mind munkássága, mind 40 évnyi életútja. Megjelent műveit, műveinek befejezését barátjának köszönhetjük, aki nem tett eleget utolsó kérésének. Életútja a Romanovoknak is van... Szomorú sorú tragikus életút. Kérdezem én, szabad ilyet tenni emberekkel? De a háború ilyen. Bár ettől még a gazdaság nem kezdett el dübörögni, a nép nem lett boldogabb, és jól lakottabb. Az Írónőtől ez a második könyv, amely a Romanov családdal foglalkozik. Utolsó választottam David Attenborough-ról szól. Ki ne emlékezne dokumentumfilm sorozatára. Az én generációm, a mostani 30-asok az ő filmjein nőttek. Hihetetlen közelségbe hozta hozzánk a természet és állatvilágot.   Fogadjátok hát szeretettel áprilisi havi könyvajánlómat. Igazi különlegesség mind. Áttekintve a választottjaimat, mind egy-egy életutat, életrajzokat mutat be. Nem szándékosan lettek így választva, érdeklődésemet tükrözik. Remélem a tiéteket is felkeltett.

Sose hagyjátok elveszni a gyermeki lelketeket. Én az enyémtől sose tudtam, és nem is akartam elszakadni. Ti se nőjetek fel igazán, mert igazán felnőttek csak így lehettek. Ezek után joggal merül fel bennem a kérdés Kedves Olvasóim, ki szeretne újra gyermek lenni? Kezeket fel, aki szereti a meséket! Na és ki szereti a gyermek és ifjúsági regényeket? Akkor azt kell mondanom, gyerekek, kicsik és nagyok, valamint gyermeklelkű felnőttek előnyben. Mint ahogy a csíkos és pöttyös könyveknek is megvan a maga különlegessége, szerintem pont annyira varázslatosak ezek az "új" mesék, és kalandok, amiknek már szép színes a borítójuk. De egyszer ezek is megsárgulnak, kicsit nyűttesek lesznek. Féltve őrízzük majd őket azért, hogy unokáinknak tovább adhassuk, és ők is úgy örüljenek neki, mint annak idején én a Két Lottinak, és az ágy szélén kuporogva adják át magukat a képzelet, a kaland, a misztérium és a mese világának.  Így hát gyermeki lelkem és a mai jeles nap, Andersen születésének 214. évfordulója, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja és a Meseírás napja alkalmából hadd mutassam be nektek a Tündérsztorit, vagy is Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány című könyvét. Vigyázat, semmi "világfájdalom", felszabadító lélektúra, igazi lélekwellness következik.