Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Balettről mindent vagy semmit

2019. április 29. 20:15 - TőthBerni

A függöny mögött a balett titkos világa

1. Felvonás: Lelki motiváció

Tegy fel a kezét az, aki legalább egyszer az életében nem gondolkodott el azon, hogy ő bizony balettművész lesz. Gyerekkorunkban meg voltunk róla győződve, hogy ez nekünk nemcsak, hogy sikerülhet, de egyenesen a csillagokban is megvan írva.

f616d83e-d607-4ccc-88ee-0068f2613a82.jpeg

Az esetek nagyobb részében a balett iránt csodálat persze kimerül az egyszezonos farsangi jelmezekben, melyre az évek múltával egyre pironkodva tekintünk vissza. (A rózsaszín tütü nagyon tetszett, de a spicc cipő betörése már komolyabb feladatnak bizonyult, így azzal nem is foglalkoztam. A szerk.) A bátrabbak vesznek egy vagy két táncórát, a bevállalósabbak még ennél is tovább mennek, ők azok, akik évekre képesek lesznek elköteleződni egy adott táncműfaj mellett

Mivel én az előbbi kategóriába tartoztam így nem meglepő, hogy a könyv megjelenésekor ismét megcsillant számomra a remény, talán most többre vihetem, mint a jelmezverseny méltó győztese.

Így esett a legutóbbi választásom Czank Lívia: A függöny mögött, a balett titkos világa című könyvére, mely 2019 év elején jelent meg és pas de deux-vel landolt a könyvesboltok polcain. Gondoltam, olvassunk legalább azokról a balett táncosokról, akik nemcsak megálmodták, hanem meg is valósították álmaikat.

3aa761e8-6dca-44c2-ae03-b7eecb2160f0.jpeg

2. Felvonás: Információgyűjtés, avagy a biztos alapok

Czank Lívia nem kis feladatra vállalkozott, történetesen egy egész évadon keresztül kísérte végig az Állami Operaház táncos növendékeinek mindennapjait.

Az írónő saját bevallása szerint a közös munka első napjai nehezen indultak, ugyanis a sztereotípiáknak megfelelően valóban egy zárt, szoros közösségbe csöppent és időbe telt míg a táncosok nem csak külsősként, hanem bizalmasként, majd később barátként kezdtek rá tekinteni.

Természetesen a közhelyek mindig arra valók, hogy megcáfoljuk őket, így a szerző elsőkézből szembesülhetett azzal, hogy az elbűvölő ruhák, a spicc cipők és a szerepek megformálása mögött valódi emberi sorsok lakoznak.

3. Felvonás: A könyvről a teljesség igénye nélkül

Miután leomlottak a falak és a jelmezek is visszakerültek az öltözőkbe az alkotónak lehetősége volt az adott balettelőadás első próbáitól kezdve, az öltözőkben való készülődésen át, egészen az előadásig végig kísérnie a táncosok mindennapjait.

A szerző riportkönyv formájában szedte csokorba tapasztalatait. Kérdései mind egy-egy tematika köré csoportosultak, az így felhalmozódott ismeretket pedig három részere tagolta könyvében:

1. Próba és premier

2. Balettgenerációk

3. Álomból valóság

Az elkészült műben választ kaphatunk arra is, hogy mennyit kell gyakorolni ahhoz, hogy valaki kőkemény évek munkáját követően balettművész legyen? Hogyan dolgozható fel a kudarc? Kikre lehet számítani, vajon létezik igaz barátság a színpad mögött? Min múlik egy szereposztás? Hogyan lehet összeegyeztetni a karriert a magánélettel? Részletesen tárul elénk az előadásokat megelőző bemelegítések sokasága, az idegtépő próbák és a test fizikai korlátainak legyőzése, melyek mindennapos küzdelmek egy táncos életében.

9a9a5d16-7cf4-453f-87b5-2db433617106.jpegOlyan kulisszatitkok is napvilágra kerülnek, mely szerint a színjáték kidolgozására külön időt kell szentelni, így a táncosoknak a technikai kivitelezésen túl a megformálandó szereppel is azonosulniuk kell. Megtudhatjuk, hogy más előadás módot és más színészi megformálást jelent egy fiatal szerelmes megjelenítése és megint más követelményeknek kell megfeleli egy időskori szereplő hiteles alakításánál.

A megannyi kérdés és válasz között pedig fokozatosan kikristályosodik a lényeg: balettművésznek lenni több, mint egy foglalkozás vagy egy szakma, a balett elsajátítása, magasszintű művelése egy külön életformát követel meg és mint minden csillogásnak ennek is megvannak az árnyoldalai és áldozatai.

Elismert művésszé válni ugyanakkor egyet jelent az álmok megélésével, balettosnak lenni pedig megtiszteltetés egy klasszikus elveken felépülő, szigorú keretek között működő világban.

4. Felvonás: Záró rész

A létrejött mű egy olyan világba repít minket, ahol egy idő után olyan érzetünk támad, mintha egy kicsit mi is színpadon állnánk.  A könyv igazi pikkantériáját pedig a vége adja, ahol a híres balettelőadások – többek között – Spartacus, a Diótörő, az Anyegin és az Anna Karenina szcenárióit ismerhetjük meg.

Czank Lívia a balettművészek életét fotókkal is illusztrálta, valamint külső narrátorként is megjelent könyvében, így aki nem szakmabeli (táncos háttérrel rendelkező), az is kellőképpen átélheti a balett titkos világát.

Ínyenceknek kötelező példány!

5. Felvonás: Visszatapsolás és a ráadás

A függöny mögött, a balett titkos világa ennyivel nem ér véget, ugyanis ez év második felében várható Czank Lívia következő könyve, mely a gyermek balerinák életét tárja majd elénk.

efd3ae9b-5c06-470f-977d-3a59eb009d4b.jpeg

Izgatottan várom.

 

Tóth Detti

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása