Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Öt egyszerű trükk anyáknak a rendszeres olvasás megszervezéséhez

2019. április 15. 09:00 - PIr0s

Vélemény

Mikor van időd ennyit olvasni két gyerek mellett? - szegezik nekem sokszor a kérdést. Pedig eskü, nem olvasok sokat. Ha számolnám, nem lennék túl elégedett, de nem számolom. Általában nem is nagyon tudok válaszolni erre a kérdésre. Nyilván altatáskor - válaszolom, de ez nem teljesen fedi a valóságot, pedig ez lenne a legkézenfekvőbb. Szóval fogalmam sincs, mikor. Bármikor, amikor éppen tudok és kedvem tartja. Tekintettel a korlátaimra (gyerekek, időhiány, egyéb intézendő ügyek), nagyon kevés  az olvasásra fordított perceim száma per nap, mégis határozottan ki merem jelenteni, hogy a lehetőségeimet így is kimaxolom, hála annak az öt praktikának, amikhez az időmenedzsmentem során ragaszkodom. Íme.

incollage_20190407_192808564.jpg

1.) Mindig tudd, hol a könyved!

Személyes tapasztalatom szerint a gyerekek a lakás legelképesztőbb pontjain, a legváratlanabb pillanatban képesek random elfoglalni magukat, de az is előfordulhat, hogy az általunk javasolt egyszemélyes foglalatosságra mondanak igent. Ilyenkor hirtelen a nyakunkba zúdul nagyjából három és fél perc szabadidő, amit okosan kell beosztani. Ha az olvasás a cél, ne kurtítsd időnyereményedet az aktuális könyved keresésével! Mindig tudd, hova tetted le utoljára! Sőt, ha rutinos akarsz lenni (márpedig az anyák kivétel nélkül rutinosak), kinevezel egy könyvmegállót lakásod adott helyiségének adott polcán, hogy következetesen ott várakoztasd könyvedet, akárhol ér az olvasás megszakításának szomorú pillanata.

2.) (P)TK, avagy (Pelenkázó)TáskaKönyv

Itt a jó idő, irány a szabadba! Motiváljon az, hogy már nem kell annyi ruha sem a gyerekre, sem rád, ezért elvileg gyorsabban és zökkenőmentesebben megy a készülődés. Mondom, elvileg! Bár mindez sovány vigasz tekintettel arra, hogy a magaddal vitt pereputty mérete fajlagosan nem csökken, sőt, inkább növekszik a melegebb évszakokban (kisjárművek, homokozószett, üdítő, naptej és a többi). Az "ússz az árral" elmélet alapjait kiaknázva mindig gondoskodj arról, hogy legyen nálad egy könyv (is). Ez lehet az aktuális olvasmányod, amit a kinevezett könyvmegállódból emelsz le (és oda is teszel vissza), de ha szeretsz párhuzamosan több könyvet olvasni, mindenképp válassz magadnak a szabad ég alatti olvasmányélmény biztosítására egy konkrét (P)TK-t, ami fixen ott van a (pelenkázó)táskában, akármi is történjék. (P)TK-s olvasás esetén már nagyobb körültekintéssel kell a lopott szabadidőt megszervezni, ezzel együtt pedig nyugodtan lehetsz kicsit önzőbb a kelleténél. Válassz olyan helyszíneket a kimozdulásra, ahol nagy valószínűséggel tudod biztosítani magadnak és a könyvednek azt a bizonyos pár percet! Nagyobb gyerekek esetében a játszótér abszolút befutó lehet, de ha egészen pici a babád, egy babakocsis andalgás vagy (háton)hordozós séta (amikor is mindkét kéz felszabadul!) is kiváló alkalom az elmélyülésre.

3.) A táplálás és az olvasás minden tudományosságot nélkülöző összefüggései

Életünk egy babával sok tekintetben egyszerűbb, ha szoptatva tápláljuk. A szoptatás olyan hasznos és mindennemű lelkiismeret-furdalást nélkülöző tevékenység, ami a baba számára jó, számunkra a legjobb. Hisz mikor adódik ennyi idő bármilyen passzív hobbinkra? Szoptatás közben minimum egy kezünk szabad, az akrobatikus hajlammal és kellő kreativitással megáldott anyák esetében ez a szám elérheti a kettőt is. Aktuális olvasmányunk gond nélkül foglalhat helyet a szabad kapacitású kezünkben, és bamm, kész is a csoda! Persze semmilyen szinten sem szabad megfeledkezni a tápszerrel táplált babák anyukáiról! Ők kicsit nagyobb kihívás előtt állnak, hiszen babájuk etetése közben általában mindkét kezük foglalt. Szerencsére a mai kor vívmányai igazodnak ezekhez a kihívásokhoz, és az e-book feltalálásával megszűntek a könyv optimális tartásával és a lapozás olykor bosszantó allűrjeivel járó nehézségek. Az e-book gombjának új oldal betöltésére szánt megnyomása csekély akadálynak látszik egy ilyen nullkezes állapotban. Stabilan magát megtartó kisgyerek esetén már sokkal könnyebb a dolgod, ha azonban már együtt eszel a gyerekkel az asztalnál, mellőzd az olvasást, bármennyire is hívogató ötlet evés közben elrepülni párhuzamos világunkba! A közös étkezések ugyanis nagyon fontosak a megfelelő szociális és kulturális alapokat illetően.

4.) Le a lelkiismeret-furdalással!4479ce5436c45c4696982a9646d0b3ba.jpg

A modern anyákon elképesztő a nyomás. Legyél elég jó anya, és legalább olyan jó háziasszony, kolléganő, barátnő, nő! - kapjuk az ívet mindenhonnan. Valóban fontos, hogy kapcsolódj a külvilághoz, hogy érjenek más ingerek is az aktuális baba-mama kérdéseken túl, de minden szerepben ugyanolyan jól teljesíteni nem csak nem kell, de lehetetlen is. Ne érezd rosszul magad, ha nem főzöl rendszeresen, ha lemondtál a vasalásról, ha nem bonyolítasz éjszakákba nyúló telefonbeszélgetéseket a barátnőddel, ha nem vállalsz plusz munkát! És ne tördeld a kezed a szőnyeg szélén állva akkor sem,  amikor vázolod a környezetedben élőkkel, hogy neked mire is van pontosan szükséged! Ha ki mered mondani magadnak és a gyerekeidet potenciálisan életbe tartóknak, hogy neked napi/heti/havi rendszerességgel hány elolvasott oldalra van szükséged agysejtjeid edzésben tartásához, sima út vezet a szabadidőd és a segítséged megszervezéséhez, s így akár a hosszabb olvasáshoz is. Ha pedig a délutáni alvásidőt nem mosogatásra, hanem éppen olvasásra fordítottad ma, nyugodtan veregesd meg a vállad! Így kell ezt csinálni! 

5.) Hagyd a saját elvárásaidat is!

Az anyaság kiszámíthatatlan hullámvasút. A gyerekek egyik pillanatban cukik, a következőben ijesztőek. Neked pedig topon kell lenni, hisz egész nap megfejthetetlen igényeket elégítesz ki, lehetetlen helyzetekbe bonyolódsz, előre nem látható eseményekhez alkalmazkodsz. Előfordul, hogy elfelejted, hova tetted le a könyved, hol tartasz benne, de az is lehet, hogy véletlenül nem teszed be a táskádba, mielőtt kimozdulsz. Simán elképzelhető, hogy etetés közben semmi másra nem vágysz, csak hogy céltalanul nyomkodhasd a telefont vagy megehesd a háromszor kihűlt ebédmaradékot, altatáskor pedig tényleg muszáj elmosogatnod, mert estére közös sütést tervezel a gyerekekkel. Ne ess kétségbe, ha az idő és a körülmények összefognak ellened! Ha a tervezett oldalszám ma nincs meg, nyugi, meglesz holnap a duplája! És különben is: fogadjunk, olvastál ma akkor is, ha könyvet épp nem vettél a kezedbe! Aggódva bújtad a három napos láz tüneteit, izgatottan kutattad a bababarát programokat, érdeklődéssel olvastad kedvenc oldalaid legfrissebb cikkeit, fontos üzeneteket váltottál, vagy kerested a legideálisabb ajándékot gyereked/párod/anyukád/anyósod/barátnőd közelgő szülinapjára. És van még egy fogadásom is! Tuti, olvastál a gyerekednek is. Az is számít. Ha mégsem tetted, sosem késő pótolni, illetve napirendetek fix mozzanatává tenni a közös meseolvasást. Abszolút megéri.

 

Piros

 

komment
süti beállítások módosítása