"Tuti, hogy Józsi a gyilkos!" - horkantam fel egy olvasásnak szánt délutánon. Életem párja hirtelen nem tudott mit kezdeni az információval, így tovább kérdezősködött. Vázoltam neki a sztorit, ahogy szerintem folytatódni fog, és biztos voltam benne, hogy igazam van. Önteltségemnek hála, elkezdtem unni a regényt. Ez nagy baj, mert nálam a romantikusok és a krimik erős hendikeppel indulnak, így aztán a legkisebb kilengés is végzetes lehet. Ám váratlanul fordult a történet, majd Petra a végső fordulatot is megcsavarta kétszer. Akár egy villám sújtott volna le mellém, miközben az utolsó oldalakat faltam egy esős délutánon a kanapén összegömbölyödve. Leforrázott és megdermesztett. Örömet fakasztott és indulatossá tett. Szerintem ilyen egy jó regény: végigvezet érzelmeink legszélesebb spektrumán, és nem ereszt még akkor sem, ha esetleg mi magunk akarunk megszabadulni tőle.
A borító nagyon csajosra sikerült, így a célközönség elve elrendeltetett. Első ránézésre kapásból egy tinilányoknak szóló cselekményt vizionáltam magam előtt, csak a bangkoki helyszín és a fülszöveg gyors átfutása engedett másra következtetni. Prostituáltak sorozatszerű meggyilkolásáról van ugyanis szó, illetve a 30-as évei elején járó svéd fotós, Laura nyomozás során átélt kalandjairól. A pillangó-motívum végigjárja az egész regényt. Megjelenik a gyilkosságok helyszínén, egy gyanús alak gyanús házának gyanús szobájában, egy tetoválás formájában és éjszakai pillangók a piros lámpás negyed lakói is. Pillangóink szárnyaszegettek, ami nagyon jó kis asszociációs játékra hívja az olvasót.
A nyughatatlan Laura mindig utazik valahova, és bár nem értettem egészen pontosan, mi a szerepe neki és a fotóinak a bangkoki gyilkosságok felgöngyölítése kapcsán, egy pont után elkezdtem irigykedni rá: fizetségért cserébe összehozott magának egy egzotikus nyaralást. Kísérője egy jóképű angol újságíró a bujaság és bűn városában, aki rejtélyes és modortalan ugyan, de mentségére: ellenállhatatlan. Frank az a férfi, aki minden lány nő álma a maga megközelíthetetlenségével, tökéletlenségével, a megmentésre váró lelkivilágával, szomorú múltjával, érthető és megbocsátható kilengéseivel. Aki hiába ejtette rabul a szívedet, ha bemutatod a szüleidnek, anyukád nem lesz maradéktalanul elégedett, és még inkább kardoskodni kezd apu üzleti partnerének öltönyös, intelligens, kifinomult fia mellett. Ilyen megtestesült gentleman például az a Dick-Lee is, aki ugyanannak a hotelnek a szállóvendége, amelyben Laura lakik, és ahol Malia, a thai szépség is megfordul egyszer. Az egyes szereplők vezette szálak egy ütős fordulattal egybeérnek, kész kapcsolati hálózat alakul a végére, betöltve az üresen maradt réseket a nagy mozaikképen. E kirakó kétség kívül nagyon jó elgondolás volt az írónőtől, hisz egészen egyedi színezetet kölcsönöz a regénynek.
A leírások csodásak. A természeti és építészeti jellegzetességeket nagyon jól visszaadja a könyv, szinte én magam is ott jártam-keltem Laura társaságában a nyüzsgő bangkoki utcákon. Kaphatunk egy kis történelmi és kulturális betekintést a thaiföldi hétköznapokat és vallási szokásokat illetően. Az egész könyv szikrázik, sőt, perzsel, érezhető, tapintható minden, ami a szereplőket körbeveszi. Alapvetően nem az én világom ez a távol-keleti rejtelmesség, de Palotás Petra kellő eleganciával üdvözölt és vezetett körbe ezen a vidéken.
"Az igazi gyémántok nem feltűnőek. Az igazi gyémántok szelíden várják, hogy valaki megtalálja, és ékszerré csiszolja őket."
Mit tanít a regény? Toleranciát mindenképp, ami elsősorban az örömlányokat illeti. Lerántja a leplet a velük kapcsolatos társadalmi beidegződésekről. Elfogadást kér az európaitól merőben eltérő kulturális jellegzetességek számára. Rámutat, hogy csak egy kis felszíni kapargatás szükséges ahhoz, hogy a bepiszkított aranyrúd megvillanthassa valódi csillogását. "Nem minden az, aminek latszik" - szól a közhely, de gyilkosságok ide vagy oda, Petra e szólás pozitív üzenete mellett tette le voksát: ne ítélj elsőre, hisz nem minden szennyeződés jelent értékhanyatlást, és még a legrémesebb tettek kusza hálójában is megcsillanhat egy mélyen rejtőzködő igazgyöngy. Erről a képről egyébként eszembe jutott a Vízipók légbuborékos, vízalatti kristálypalotája (bocs!). A maga környezetében nem teljesen kézenfekvő, ugyanakkor nagyon szép és nem mellesleg hasznos képződmény, ami egy különc teremtmény túlélését szolgálja. Nos, kérem szépen, ebben a könyvben is van egy vízipók, aki gondosan szövi a cselekmény szálait, és aki végül óriási meglepetést okoz. Ezért a karakterért külön köszönet jár Petrának.
A Szárnyaszegett pillangók fölött ülve fogadalmat tettem: én sem ítélkezem többé. Legyen egy könyv romantikus, krimi vagy romantikus krimi, legyen a borítóján több ezer pillangó, szívecske, pink szappanbuborék, kap egy esélyt. Na, jó! Fülszöveg alapján kicsit azért szűrök továbbra is, de ha Petra neve ott lesz a következő, hasonló kaliberű regény borítóján, ami a kezeim ügyébe kerül, menthetetlenül elfogult leszek. Kész szerencse, hogy már előjegyezhető a történet folytatása...
Piros
