Életünk során számos alkalommal és helyzetben kerülünk kapcsolatba az állatokkal. Nem is kell kifejezetten állatbarátnak lennünk, elég ha egy napsütéses tavaszi napon hagyjuk átadni magunkat a természet ébredésének, a madarak csiripelő hangjának. Akik még ennél is több kapcsolatot ápolnak az állatokkal, esetleg osztoznak is otthonukon kutyával, macskával vagy egyéb házi kedvenccel, azoknak sok újat nem árulunk el azzal, hogy ma az állatok világnapját ünnepeljük. Álljon itt egy rövid ismertető e különleges napról az alkalomhoz némileg kapcsolódó könyv ajánlásával. 

Az állatok világnapja tökéletes alkalom arra, hogy eszünkbe jusson, az állatok jogokkal rendelkező élőlények, akik jólétének kérdése mára már globális üggyé nőtte ki magát. Az esemény állandó célja, hogy népszerűsítse az állatokkal kapcsolatos tudatosságot és ennek oktatásba való beemelését, valamint elősegítse az állat- és környezetvédelemhez mindenkor szükséges jogi környezet megteremtését. 

Az eseménytől függetlenül ugyan, mégis közel a dátumhoz, a népszerű "Nincs időm olvasni" kihívás szeptemberi témája is az állatok körül forgott, hiszen ezúttal olyan könyv(ek) elolvasására invitált a szervező, Szabados Ágnes, amelynek címében egy állatnév szerepel. A kihívás facebook-csoportjában rengeteg fantasztikus ajánlás érkezett az olvasóközösség aktívabb tagjai részéről, amelyek közül én is mazsoláztam egy kicsit. Így esett a választásom John Green Teknősök végtelen sora című könyvére, amelynek főszereplői ugyan nem állatok, csupán címe alapján illik a témához, de úgy gondolom, mégis figyelmet érdemel. Hogy miért? Íme.

John Green: Teknősök végtelen sora

Könnyed, szerethető regény, amely nem tartalmaz nehezen emészthető, szépirodalmi körmondatokat, de ez egyáltalán nem baj, sőt, egészen jó választás lehet a könyv, ha mondjuk épp a Sipino után vagyunk és vissza akarjuk nyerni az olvasásba vetett hitünket :) A borítója inkább a fiatalabb generációt szólítja meg, játékosságával könnyen felhívja magára a figyelmet és az olvasás után az is kiderül, hogy a fedlap valamelyest előrevetíti a történetet. Ha belelapozunk, azonnal szembetűnik, hogy kifejezetten olvasóbarát a tipográfia, mégis minden előnye ellenére nem kötöttünk azonnal szívbéli barátságot, sőt, az olvasás kicsit döcögősen indult, nem nagyon ragadt magával. Pedig elég érdekes felvetéssel indul a könyv: kik vagyunk és mennyire vagyunk alakítói a gondolatainknak, a tetteinknek, a sorsunknak? Azt azonban szeretném már most leszögezni: ahogy a végére értem, nem szimplán megszeretettem a történetet, de azt hiszem, kijelenthetem, hogy szerelembe estem.

Aza Holmsey egy közel sem átlagos gimnazista lány, akinek hipochondriájához nyomasztó, már-már őrjítő gondolatok arzenálja társul. E gondolatok spirálja minden előzmény nélkül szippantja be őt a legváratlanabb helyzetekben. Aza pánikbetegsége egyre szűkíti a teret körülötte, végül pedig teljesen elveszíti a kontrollt a teste és a gondolatai fölött. Mindez rányomja a bélyegét a kapcsolataira is. Nehezen nyílik meg és állandóan keresi az emlékeit. Azokat az emlékeket, amelyek az akkor még élő édesapjához kötik őt. A történet úgy kezdődik, hogy Daisy, Aza legjobb barátnője fejébe veszi, hogy fényt derít egy rejtélyes ügy körülményeire. A Pickett vállalat elnöke ugyanis egy napon eltűnik, a nyomravezetői díj pedig Daisy számára rendkívül csábító. Aza - mint minden más, körülötte zajló történés esetén - ezúttal is csak megvonja a vállát és hagyja sodorni magát az eseményekkel. Nyomozásuk során Aza újra találkozik valakivel a múltjából, akivel aztán kibontakozik valamiféle gyengéd kapcsolódás. Ő Davis Pickett, a Pickett-vállalat eltűnt elnökének fia, aki - öccsével együtt - az apja által megteremtett birodalomban várja a fejleményeket az üggyel kapcsolatban. Aza minden próbálkozása ellenére sem tud menekülni a problémájától, a semmiből előtörő félelmeitől és végül egy szerencsés kimenetelű baleset után tetőzik benne a pánik. Mindeközben pedig a nyomozás is számos fordulatot hoz Aza életében.

A könyv nem detektívregény, nem is krimi, de romantikus regénynek sem nevezném, habár néha olyan érzésem volt az Aza és Davis között kialakuló kapcsolatot megismerve, mintha egy csodálatos, szívszaggató szerelmes történetet olvasnék. A könyv nem törekszik objektív megállapításokra, hanem újabb és újabb kérdéseket tesz fel és a válaszok ismételten kérdéseket generálnak. Mint egy spirál: véget nem érő folyamatként tartja működésben a létezés gépezetét. Akkor is, ha ez a gépezet meghibásodott, sőt, csak akkor igazán, hiszen életünk kisodródott folyamában a fulladástól való rettegés kényszeresen ösztökél a túlélésre gyakorlatilag bármi áron. Az eszközök realitása sem objektív, sőt, semmi sem az, minden csupán azon múlik, miként képzeljük meg magunk körül a valóságot.

Aza elképzelése a valóságról ijesztő, mert olyan mélységekből szemléli a világot maga körül, amelyen milliárdnyi baktérium tanyázik arra várva, hogy egy betegség formájában utat törjenek maguknak. Így tekint a barátságra és a szerelemre is, amelyek egy átlagos tinédzser mindennapjainak természetes részei, Aza számára viszont kihívásokkal teli szituációk. 

" - (...) Most képzeld el, hogy nem tudunk beszélni, és nem halljuk egymás lélegzetét. Képzeld el, hogy nincs tapintásunk, ezért hiába állunk egymás mellett, sosem tudjuk meg. Képzeld el, hogy keresel valakit, akár saját magadat, de nincsenek érzékszerveid, fogalmad sincs, hol van a fal, merre van az előre meg a hátra, mi a víz és mi a levegő. Érzéketlen és alaktalan vagy és úgy érzed, csak úgy tudod körülírni magad, ha megállapítod, hogy mi nem vagy és csak lebegsz egy olyan testben, ami fölött nincs hatalmad (...) Lehet, hogy vannak itt patkányok, pókok meg egyéb pokolfajzatok. De mi világítjuk meg őket és nem fordítva."

A könyvben sokféle karakter megjelenik. Daisy Aza ellenpólusaként működik. Energiáival igyekszik megtölteni Aza vákuum-sújtotta állapotát. Davis azonban egyfajta megerősítésként veszi ki részét Aza életéből. Ugyanolyan veszteséggel küzd, mint a lány, ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, viszont Davis táguló térben, a csillagokban, az univerzumban keresi önmagát, míg Aza tere egyre szűkebb, egyre fullasztóbb. Aza édesanyja örök nyugvópont, aki a könyvben nagyrészt a tévé előtt ülve várja Aza kinyilatkoztatásait. Türelmes, gyengéd, gyakorlatilag mozdulatlan, mint egy bástya. Pontosan olyan, mint egy édesanya, aki egyedülálló szülőként a lánya számára a lehető legjobbat szeretné. Aza összetett személyiség, aki definiálni próbálja önmagát és e kutatómunka során pontot tud tenni a Pickett-ügy végére is. Hogy milyen módon, az maradjon meglepetés :)

És mi a jelentősége a teknősöknek? Elárulni semmiképp nem szeretném, de azt azért elmondom, hogy a könyv végén megérti az olvasó a fontosságukat, habár már jóval korábban is megjelenik a történet folyamán pár teknős. Az biztos, hogy elgondolkodtató a teknősök alkotta kép, érdemes kicsit továbbgondolni, ha érzünk magunkban affinitást ehhez.

John Green a Csillagainkban a hiba című könyvével méltán tett szert hírnévre és azt gondolom, a Teknősök végtelen sorával is jelentős mértékben hozzátett elismertségéhez. A könyv 2018-ban jelent meg a Gabo Kiadó gondozásában.

Jó olvasást és kellemes, összebújós kuckózást kívánok imádott házi kedvenceitekkel! Ne feledkezzetek meg arról, hogy ez ma kiemelten az ő napjuk! Extra simogatásadagot kívánok minden pihe-puha szőrgombócnak! :)