Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Tamás Rita: Ne pánikolj, sportolj!

2020. február 10. 09:00 - PIr0s

Nem biztos, hogy valaha kézbe vettem volna ezt a könyvet, ha csak a címe vagy fülszövege alapján ítéltem volna meg, de mivel életem jókor jó helyen lévő könyveinek egyike, egyszerűen nem volt más opció, csak az elolvasása. Nos, ez a nagyon magától értetődő, már-már evidens egymásra találási folyamat szimpátiává, barátsággá, majd szenvedélyes összefonódássá vált, és végül olyan intenzív kötődés fűzött a könyvhöz, hogy – nem túlzás – amikor le kellett tennem, fájt érte a szívem. 

83775980_635969987163345_1750244901636800512_n.jpg

"Huszonöt évig dolgozott újságíróként, de a napi hajszában sem veszítette el tizenkilencedik századi lelkét, azaz ennek a korszaknak a hitét. Talán ez a lelkület a titka a közösségének is, ahol nemcsak sporttal, testedzéssel kapcsolatban kapunk tippeket, de hétköznapi hősöket is megismerhetünk, olyan embereket, amilyenekké mi is válhatunk."

A semmiből valamerre

Kétségtelen, hogy Tamás Rita fantasztikusan ír. A zsigereiben van. Könnyed, természetes hangvétel jellemzi a könyvét, csodálatos, érzékletes leírásokkal, elgondolkodtató megállapításokkal. Rita egyetlen mondata sem célozgatás arra, mit kéne tennem. Ő mesél és kellő öniróniát csempész a sorok közé. Minden hibáját az orromra köti, leplezetlenül őszinte, az emberi mivoltából fakadó hiányosságait büszkén vállalja. Bár nem volt ez mindig így. Évekkel, évtizedekkel ezelőtt még hajtott háttal, behúzott hassal, alig 45 kilósan pózolt a kényszernyaraláson kattogtatott fényképezőgép előtt, és míg ezeken a képeken mosolyog, belül háborúban áll az önértékelési gondokkal, a bizonytalansággal, a halálfélelemmel.

"Elviselhetetlen a heves szívdobogásom és a végtagremegésem. Mindig attól félek, hogy megáll a szívem. Eddig is rettegtem tőle, de most, ezen az estén minden korábbinál rosszabb."

Elmondja, milyen ígéretesen vágott bele ebbe az életbe és elénk tárja, hogy miképp vált önmaga árnyékává. A rohamok nyers, valósághű  leírása  lehet számunkra útmutató, vigasz  és a menekülő útvonalat jelző tábla is egyaránt. Végre elhihetjük, nem magányos háború ez, még akkor sem, ha nincs lehetősége a közvetlen környezetünknek megérteni, pontosan mi is zajlik ott a mélyben.

Mélységből a fény felé

Épp erről szól a könyv: megérteni. Ha nem küzd pánikkal az olvasó, Ritától lehetőséget kap rálátni e betegség – Rita szerint állapot – komplexitására, veszélyeire és megoldási lehetőségeire. Rámutat – szerintem hibátlan érzékkel – hogy a pánik nem kezelendő egyszerű hóbortként, amit az ember kipihen vagy leráz magáról. Hogy életünk bármikor váratlan fordulatot vehet, és akár a legjelentéktelenebb történések válhatnak testünk-lelkünk időzített bombájává.

Ha pánikkal küzd az olvasó, számára felejthetetlen élményt tartogat a könyv. Olyan szintű együttérzést nyújt, hogy az ember nem bírja ki a megkönnyebbülés okozta sírás nélkül. Végre lehull a lepel a sokak által tabuként kezelt pánikbetegségről. Végre van, aki a rohamok szócsöveként kimondja, hogy nem a halál közeledtét jelzik a testi tünetek, ezek inkább hangos segélykiáltások saját magunktól saját magunknak. Végre valaki, aki kitaposta előttünk az utat és átadja tapasztalatait, hogy mi, akik még mögötte kullogunk a felismerések ösvényén, sokkal biztosabb talajon lépkedhessünk. Nem lehetek elég hálás Ritának mindezekért.

84418344_638044453622565_70623921069621248_o.jpg

Futócipővel harcba menni

A könyv önfejlesztő mivolta azonban nem a pánikrohamok feltárásában rejlik, az inkább arra szolgál, hogy legyen affinitásunk felvenni a fonalat Rita mondanivalóját illetően. Amikor már kellőképpen magunkénak tudhatjuk történetét, megjelenik a könyv másik főszereplője, a sport.   Rita azonban nem a szükséges  napi edzésmennyiséggel, a kalóriákkal, a lefutni való kilométerekkel és megemelendő kilogrammokkal ostorozza az olvasóit, hanem arról az önmagunk iránt lángra lobbantott szeretetről beszél, amit a sport nyújthat számunkra. Rita gyenge futónak titulálja magát, mégis számtalan félmaraton és triatlon verseny van a háta mögött, ezek a soha nem sejtett eredmények pedig szép lassan kihúzták őt a legmélyebb gödörből. Amikor a határaink feszegetéséről, önmagunk lehetőségeinek megismeréséről és kihasználásáról ír, eszembe jutnak az én saját kilométeridőim, a futóversenyeken borzasztóan gyenge eredményeim, de eszembe jutnak azok az érzések is, amik egy-egy ilyen teljesítmény után hatalmukba kerítettek, és amik arra ösztönöztek, hogy legyek végre büszke magamra. Ha nem hisszük el, hogy képesek vagyunk valamire, akkor a sport biztosan bebizonyítja számunkra, hogy képesek vagyunk bármire.

"Nem akarom, hogy vége legyen. A győzelem, amit ma megint arattam, elveszíti győzelem jellegét. Sodródás ez. Elemi erejű lendület. Súlytalan boldogság. Letörlöm a könnyeimet, mielőtt megérkeznék a túlsó partra."

Én és a könyv

A pánik önmagunk lázadása önmagunk ellen. Ha képesek vagyunk szeretni azt a testet, lelket, szívet, ami végigkísér minket életünk során, akkor ez a lázadás végül elcsitul. Rita gyógyult pánikbeteg, coach, motivációs tréner. Egyszerű nő, anya, aki ma már képes jó szívvel visszatekintetni a küzdelmeire, és aki úgy éli az életét, hogy a megpróbáltatásokban lehetőséget lát, minderről pedig könyvében, illetve a Ne pánikolj, sportolj! nevű közösségi oldalán is részletesen beszámol nekünk.

Belső utazásra fel! Útitársul pedig hívjuk legmélyebb önmagunkat! Megéri!

 

 

Piros

komment
süti beállítások módosítása