A Szárnyaszegett pillangók után ismét Palotás Petra egyik regényével töltöttem az elmúlt napokat, és még olvasás közben papírra vetettem a gondolataimat, olyan sok fogant meg a fejemben. A Vénasszonyok nyara nem klasszikus szerelmes történet. Köszöni szépen, de nem kér a romantika unalmas sablonjaiból. Az elmúlást is egészen más bőrbe bújtatja az írónő, mint amire számítani lehet, így aztán hamar világossá vált számomra: ez a könyv pont nekem való.

Az elmúlás mi magunk vagyunk

Komisz egy könyv, mert amennyire üde, fiatalos, színes a borítója, olyannyira megfontolt hullámzású és melankolikus, amit rejteget belül. A regény szereplői korosak és tapasztaltak, ám ugyanolyan szeretetéhes szív zakatol a mellkasukban, mint bárkinek. A megfáradt testekben a fiatalság régi tüze még parázslik szorgalmasan, és arra emlékeztet, hogy az idő - hűtlensége ellenére - a legmegbízhatóbb társunk az életünkben.

Az idő ugyanis rossz emlékeket emészt fel, sebeket gyógyít vagy szerelmeket tart életben kitartóan, az érzés mulandóságát meghazudtolóan. Az idő elénk sodorja sorsunk mérföldköveit, majd amolyan jutalomképp, elvezet minket a mindig vagy épp sosem keresett célunkhoz. Általa felejtünk vagy emlékezünk, megsemmisítünk vagy alkotunk. Ez az a hullámzás, amit a regény ránk szabadít, miközben azon kapjuk magunkat, hogy már nem is a lapokat forgatjuk, csak fogjuk a könyvet és révetegen tekintünk vissza eddigi életünk egy lezárt emlékfoszlányára.

Képtelen lett volna vendégségbe visszatérni, csakúgy, mint amikor az egykor mindent elsöprő szerelmet szakítás után nem tudja a férfi barátságra cserélni.

Szerelemmel egy életen át és azután

Petra hihetetlen érzékkel nyúlt az első szerelem mindent átíró erejének témájához. A 19 éves Zoltán és a 18 éves Esther határokon, kultúrákon és a történelem szőtte baljós politikai szálakon felülkerekedő ifjonti hévvel vetették bele magukat a közös nyár gyönyörűségeibe. A sors zseniális művész, sajátos ecsetforgatásának köszönhetően lemondásokkal, félreértésekkel, csalódásokkal, néma vágyakozással színezett képet festett a Balaton partján egymásra találó szerelmespár életének vásznára, majd hatvannyolc évvel később újra egymásba olvadnak az azóta kicsit megfakult, elfáradt, de még mindig csodálatosan szép színek.

A regény nem rugaszkodik el a realitástól, nem kell számon kérnünk rajta több évtized történéseit, nem áltat azzal, hogy az igaz szerelem az egyetlen is az életben. Azzal kell számolni, ha a Vénasszonyok nyarát választjuk következő olvasmányunknak, hogy nem Tündérországba kalauzol minket, hanem szívünk egy olyan valóságos szigetére, ahol megfér egymás mellett az elfogadás, a szerelem, a szeretet és az elmúlás sajátos kavalkádja, fűszerezve egy kis titokzatossággal, ármánnyal, féltékenységgel. Valóságos, olykor fájdalmas sorsokat vonultat fel előttünk a regény, mi pedig megrendülve nézzük az előadást, miközben azon töprengünk, mennyit bír el az ember.

Tökéletletlenül szép könyv

Mivel óriási elismeréssel viseltetek Petra munkássága iránt, úgy érzem, itt és most heye van a negatív kritikanak is. Hiszem azt, hogy ahogy az olvasó meríteni tud az íróból, ugyanez fordítva is igaz lehet, ha hagyjuk, hogy formálódni tudjunk, a Vénasszonyok nyarának  üzenete pedig hatványozottan érezteti ezt az igényt.

Érzek némi csalódottságot. Sokat gondolkoztam, mi lehet ennek az oka, de mint kiderült, jóval egyszerűbb a válasz, mint hittem. Elolvastam néhányszor a Szárnyaszegett pillangókról írt értékelésemet, és minden egyes újraolvasás után egyre biztosabb lettem abban, hogy a Vénasszonyok nyara egy, az írónő stílusát még erősen kereső regény. Próbálkozás a lélektani történetvezetés berkeiben és tagadhatatlanul nagyon ügyes próbálkozás. A leírások szépek, magával ragadóak, szívig hatolóak. Az üzenet is átjön, sőt, nem mindennapi célkitűzés volt Petra részéről az időskori szenvedély bemutatása, ami nem kevés érdeklődést táplált bennem mindvégig. Mégis gyúrtam volna a karaktereket még egy kicsit és nagyon sajnaltam, hogy a könyv legvégére maradt az a bizonyos torokszorító izgalom. Petrának - szerény véleményem szerint - nem ez a személyre szabott műfaja, de úgy gondolom, a Szárnyaszegett pillangókkal ezt tökéletesen be is bizonyította. Örülök, hogy a Vénasszonyok nyarát második könyvként olvastam az írónő munkásságával való ismerkedés folyamán, így tudom, hogy csalódás már biztosan nem érhet a későbbiekben, hisz Petra idén megjelent romantikus krimije óriási (értsd. rendkívül kellemes) meglepetés volt még számomra is, pedig a krimik nagy szkeptikusa vagyok. Vagy csak voltam...

Epilógus

Bízom benne, hogy a fenti bekezdéssel senkit nem riasztottam vagy bizonytalanítottam el, hiszen igényes könyvről van szó, ami aktuális témákat is érint folyamatos diskurzusra invitálva az olvasókat. Sőt, hiányérzetem ellenére kifejezetten ajánlom a regényt, hiszen a témaválasztás rendkívül egyedi és elgondolkodtató, így kár lenne kihagyni.

Jó olvasást és kellemes időtöltést kívánok hozzá!

Piros