2018 decemberében hozott össze - nyugodtan mondhatom - a szerencse Pásztor Pálmával, az immár kedvenc, fiatal és tehetséges, írónőmmel. Találkozásunk és beszélgetésünk után nem sokkal kaptam kézhez könyvét, amely két kisebb történetet rejt, A kitagadott fiú és A kalandor című kisregényeket. Mindkét…
Ljudmila Jevgenyjevna Ulickaja az orosz kortárs irodalom kiemelkedő alakja februárban ünnepli születésnapját, kinek irodalmi munkásságáról ugyan rengeteget hallottam, mégis műveivel eddig nem volt lehetőségem mélyebben megismerkedni. Ennek okán döntöttem úgy, hogy az egész februári hónapot Ulickaja…
Azon kevesek egyike vagyok, akiknek fogalma sem volt arról, hogy az Iron Maiden frontembere hivatásos pilóta. Sőt, messzebb megyek! Ha valaki kb. két héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy Bruce Dickinson olyan menő, hogy egy Boeing 747 típusú repülőgéppel turnéztatta zenekara legújabb lemezeit, két…