Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Tömegmanipuláció mesterfokon

2019. március 18. 09:00 - PIr0s

Mártonffy András - Én, Sándor Erik. Egy pszichopata emlékiratai

Könyvradarjaim segítségével majdnem mindig sikerül belenyúlnom a "nehéz" olvasmányokba. Az ingerküszöböm nagyon alacsonyan van, ha egy jól megírt, érdekes könyvről van szó. Vagyis elnézegetem én a káromkodásokat a papíron, hajlandó vagyok nem egyből felkoncolni a negatív szereplőket, bírom a cinizmust, a kritikát, az arroganciát, sőt, belefér a hitlerezés, meg sztálinozás is, akár a humor felől megközelítve, akar véresen komolyan. Cserébe azonban elvárom, hogy szeressem a könyvet. Hogy amikor becsukom, olyan érzések kerítsenek hatalmukba, amik jó sokáig ott motoszkálnak bennem, függeszkednek az idegeimen, beletúrnak a zsigereimbe, és mindezt még élvezem is. Ilyen körülmények között sikerült Sándor Eriknek elérnie, hogy irtózzak tőle. Nem akartam egy perccel sem több időt vele tölteni, mint amennyit nagyon muszáj volt. Úgy pöcköltem le magamról a könyv végén, mint egy undorító, haszontalan ízelt lábút, ami csak az emberiség bosszantása okán kapott zöld utat a teremtés folyamatában. Általában helyre tudok pakolni magamban minden könyvet témától függetlenül. Tudom, az agyam mely fiókjába kell tennem egy John Greent vagy egy Salingert. Mártonffy András könyvével nem tudtam, mit kezdjek. Aztán jött Jordan B. Peterson, valamint a 12 szabály az élethez és kénytelen voltam felülbírálni saját értelmezésemet. Sándor Erik viselkedését egyszer csak elkezdtem megérteni. Nem elfogadni, hanem felfogni.

incollage_20190308_122504687.jpg

A könyvről Jordan B. Peterson előttincollage_20190308_123023546.jpg

Adott egy bántalmazó jellemű, hataloméhes pasas, aki a börtönben írja életvezetési  hóbortjait. Direkt nem az emlékirat szót használom, annak ugyanis pozitív üzenete van számomra. Értékátadást sejtet még abban az esetben is, ha alapvetően negatív eseményeken, kritikai szemponton alapuló memoárról beszélünk A nárcisztikus, behízelgő modorú, gátlástalan Eriket elvileg sok ésszel áldotta meg a sors, de a gyakorlat mást mutat. Mások jóhiszeműségén élősködni kifejezetten primitív dolog és ezt Erik is alátámasztja a kicsinyes, pitiáner húzásaival. Napjainkban a dominanciahierarchia ilyen végletes megnyilvánulásai legfeljebb az állatvilágban követhetők nyomon, a modern társadalmakban már rengeteg eszköz rendelkezésünkre áll a tudatos önfejlesztéshez vagy a társadalmi kontrollhoz. Aki mindezek ellenére sikeresen kivonja magát a modern embert emberré avanzsáló körülmények alól, az menthetetlenül megreked a pattintott kőkorszak ügyes tűzcsiholójának szintjén, legalábbis ami a társadalmi interakciókat illeti.
Erik élettapasztalata majdnem nulla, az a kevés is egy pszichológiai diplomán alapul, meg azon, hogy lehet másokat kicsinálni. Mielőtt nagyon elgondolkozna a kedves Olvasó, hogy hogy lehet valaki ilyen aljas, gyorsan lelövöm a poént (spoiler nélkül): természetesen a rendkívül nehéz gyerekkorban keresendő a válasz. A könyvet olvasva mondjuk csalódnunk kell, mert ez a gyerekkor csak a mi szemünkben borzasztó, Erik vígan ellubickol benne, még ha nem is élvezettel, de legalább teljesen érzelemmentesen. Akármennyire is várjuk a lélekformáló, átütő fordulatot hozó szerelmet, barátságot, vagy bármi emberit, egyik sem jön. Van azonban több ezer szerencsétlen, akik Erik nyomására Ősszellemhez imádkoznak, Harmóniavizet isznak, és hisznek valamiben, ami egy picit is jobbá teheti az életüket. Erik, a guru, testileg és lelkileg is kiszipolyozza híveit, munkaeszköznek tekinti őket, és vérmes elméleteket gyárt a befolyásolható tömeg felhasználásáról. 

A könyvről Jordan B. Peterson után

Jordan B. Peterson a pszichológia számos területén szerzett elismerést. Munkásságának második, könyvet öltött állomása a 12 szabály az élethez című elmélkedés arról, miképp érhető el a Lét magasabb szintű, minőségi megélése. Megértem, ha most bőszen ráncolja a homlokát, aki olvassa e sorokat. Mi köze lehet egymáshoz Petersonnak és Sándor Eriknek? Több is, mint gondolnánk, legalábbis az én megítélésem szerint. Az előző bekezdésben olvasható könyvértékelést abszolút helyén valónak találtam mindaddig, amíg a Peterson "Hasat be, mellet ki!" című fejezeténél meg nem kaptam az első választ Mártonffy András könyvének befejezése óta bennem motoszkáló kérdésekre.

  1. Kiből lehet zsarnok? Megdöbbentő, de a válasz egészen egyszerű: mindenkiből. Az ember már csak ilyen, zsarnoki. Mi több, állati. Az állatvilág dominanciahierarchiáját alakító rendezőelvek jelen voltak az ősközösségekben, az evolúció folytonosságának köszönhetően pedig jelen van napjaink öltönyös bankárjaiban is (elnézést a bankároktól!), csak az eszközök változtak az évezredek során. Jordan B. Peterson szerint a zsarnokság többféle és különböző mértékű lehet attól függően, hogy az illető hol helyezkedik el a társadalmi ranglétrán és miképp ítéli meg a világunkat alakító univerzális értékeket.
  2. Ki fölött zsarnokoskodhatunk? A beosztottjaink, a családtagjaink vagy saját magunk fölött? Bármelyik elképzelhető és még tudatosság sem feltétlenül szükséges. 
  3. Hogy válhat valaki zsarnokká? Ez is rendkívül egyszerűnek tűnik, csak két alapanyag kell hozzá. Az az állandó győztes, akinél - bár folyton nyerő pozícióban érzi magát - az univerzális értékek meghatározásakor hiba csúszott a gépezetbe. És az az állandó vesztes, aki a túlélési játszmákban mindig alul marad (legyen szó munkáról, magánéletről, vagy egy rapid konfliktusról a bolti eladóval). Peterson szerint mind a nyertesek, mind a vesztesek messziről felismerhetők, még megszólalniuk sem kell. Az állatvilágban - s így az emberek esetében is - a domináns egyed büszkén kihúzza magát és céltudatosan tör előre, ám az alárendelt példány általában bizonytalanul, behódoló testtartással keresi a számára legkevesebb rizikóval járó élethelyzeteket. Akárcsak Erik és akárcsak az ő hívei.
    Az ember valós pozícióját mégis nehéz egyértelműen meghatározni. Hisz ki az igazi nyertes? Aki nem ismeri vagy nem szereti a rendet és ezáltal boldognak hiszi magát? Vagy az, aki hisz az értékek alkotta rendben, törekszik is annak elérésére, csak éppen nem találja a helyét a világban? 
    A zsarnok tevékenységének apadhatatlan forrása  az értékek semmibevétele és az állandó kényszer arra vonatkozóan, hogy a káoszt a világ rendjének álcázza. Szerintem ez kifejezetten vesztes álláspont, csak nehéz megmagyarázni az érintettnek. Ez sem véletlen. Sándor Erik szerint mindenki manipulálható, haszontalan és nevetséges, ugyanakkor sikeresen körülbástyázza magát olyan emberekkel, akik valóban manipulálhatók, és akik saját magukat is haszontalannak és nevetségesnek tartják. A sebzett lélek megfelelő körültekintés nélkül lő és általában elvéti a célt, a pszichopata számára viszont a sebzett lelkek a célpontok és mindig betalál.

Felülbírálom önmagam

Belátom, eleinte nem tetszett a könyv. Számomra teljesen felfoghatatlan volt, hogy ilyen ember, mint Sándor Erik, létezik, vagy ha létezik is, ilyen könnyen és gördülékenyen mehet sora. Peterson könyvének megismerésével azonban beláttam, hogy a pszichopata ábrázolása nagyon is élethűre sikerült, ahogy a behódolók lelki instabilitása is. És Martonffy András még messzebb ment azzal, hogy bevonta az olvasót. Sok könyvértékelés szól arról, hogy mennyire lenyűgözőnek tartják, ahogy Erik felépíti birodalmát. Sokáig érdekes kérdés volt számomra, hogy az ilyen mértékű kizsigerelés pontosan mely része képes bárkit lenyűgözni. A válasz Erik karakterében rejlik. Ki ne kedvelné az erős, domináns, okos és szép hősöket, akik a pusztulásból saját erővel emelkednek fel a luxusba? Akik minden nőt megkapnak, akiknek szögegyenesen halad a karrierjük eszement magasságokba. Ez a fajta nyertes személyiség olyannyira magával ragadó, hogy hajlamosak vagyunk megbocsátani neki azt a tényt, hogy a társadalomra veszélyes bűnözővé vált a szemünk láttára. Kérdés, hogy a megbocsátás mit üzen igazából? Mi is inkább nyertes ösztönöket kaptunk útravalóul és megértjük a törekvéseket, vagy épp ellenkezőleg, vesztesek vagyunk és elfogadjuk e hatalom létjogosultságát? Akármelyik is a helyes válasz, természetes emberi reakció és rendkívül elgondolkodtató. Az ilyen könyveket szeretem, így aztán - miután sikerült felülbírálnom a legelső véleményemet - máris be tudtam tenni a megfelelő fiókba Sándor Erik történetét.

img_20190309_093857_755.jpg

A könyv kevésbé elvont pozitívumairól

Ezt a bekezdést vártátok már, igaz? Megértem. Szóval nézzük, mik azok az általában azonnal szembe tűnő kritériumok, amik egy könyvet igazán jó írássá tesznek!

  1. Olvasmányos. Ez azért is nagy érdem, mert ha nem vitt volna a sztori, senki rá nem vett volna, hogy 30 oldal után ne tegyem le. Örökre. Aztán persze megbántam volna, ha más nem, Peterson könyve után.
  2. Első regénynek ütős. Merész és igényes attól függetlenül, hogy tele van trágársággal. Az emberség módszeres kiiktatása hoz valamennyi feszültséget, a főszereplő családjához való viszonya akár egy különálló pszichológiai értekezést is elbírna. Egyébként Erik gyerek-, és kamaszkorának bemutatása kifejezetten tetszett, annyira nagy kár, hogy ilyen előzményekkel egy közönséges bűnöző bontakozott ki előttünk. Ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni a történetből.
  3. A helyszínek és a kulcsszavak elég hétköznapiak. Zugló, Veszprém, szekta, MLM, ideológia. Ezek  együtt egyébként félelmetesnek is hatnak amellett, hogy emberközelivé teszik a történetet, hiszen nagyon jól rámutatnak, hogy bárhol, bármikor, bárki belekeveredhet élete legocsmányabb átverésébe.
  4. Rendkívül hasznos mindaz, amit a manipulációról megtudhatunk, vagyis jól láthatóvá válik annak ereje, veszélye, következményei. Csak azt bánom, hogy a manipulatív degeneráció úgy jelenik meg a könyvben, mintha adott körülmények és feltételek között ez egy teljesen természetes képződmény lenne a társadalomban. Mintha nem lenne társadalmi kontroll vagy ami van is, nevetségesen gyenge és tehetetlen. Tudom, tudom! Ez a pozitív lista! Akkor mondjuk.... jó a borítója.

 

Piros

 

2 komment