Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Mesebeli helyszínen játszódó, előre eltervezett szerelem

2020. február 18. 14:00 - TőthBerni

Erre készülj, ha egyszer eljutsz a Sarkra

Izgatottan vártam, hogy végre én is kezembe vehessem Christelle Dabos: A tél jegyesei című könyvét - mely kétségkívül az elmúl évek egyik legnagyobb felfedezettje volt - ezzel pedig engem is magával ragadjon a Tükörjáró sorozat iránti lelkesedés.

Nem tagadom, hogy a könyv műfaját tekintve egyáltalán nem tartozott a zsánereim közé, ugyanakkor mivel köztudottan rajongok Franciaországért és mindenért, ami a francia kultúrával kapcsolatos, úgy gondoltam nem hagyhatom ki ezt a könyvet sem. Döntésemmel pedig ismét beigazolódott, hogy milyen jó, ha az ember lánya a belső megérzéseire hallgat és úgymond „szívből választ könyvet”.

efb3a906-d850-4f83-b881-808291eb0d6f.jpeg

A történet:

A cselekmény rögtön felütéssel kezdődik, így az Olvasó Animán, egy elvarázsolt levéltárban találja magát. Ophelie zakatoló szívvel keresi fel nagybátyját, hogy tudtára adja a legújabb fejleményeket. Ophelie híre hidegzuhanyként éri a nagybácsit, számára is érthetetlen, hogy miért kell kedvenc unokahúgának hozzá mennie egy ismeretlen férfihoz, kiért otthonát, és munkáját is hátrahagyva követnie kell a messzi Sarkra. Az előre elrendezett érdekházassághoz a Férfinak sincs túl sok kedve, de eleget tesz kötelességének és egy rövidke Animán tett látogatást követően, magával viszi Ophelie-t, ezzel a döntéssel pedig mindkettőjük élete gyökeresen megváltozik.

A Sarkon különös törvények uralkodnak, a fényűző felszín alatt megtört lelkek és tönkrement életek próbálják leplezni földi mulandóságukat. Ophelie-nek ebben az új környezetben teljesen egyedül kell boldogulnia, itt mindenki álarcot visel és mindent elkövet annak érdekében, hogy az udvar kegyeltjei közé tartozzon. Fenti ambíciókkal pedig a teljesen elfogadottak a naponta előforduló gyilkosságok, manipulációk, rejtélyes eltűnések és árulások. Szerencsére főhősünk gyorsan tanul és rejtett képességeinek segítségével hamar rájön az „íratlan játékszabályokra”.

Miért különleges ez a könyv?

Christelle Dabos könyve a műfaji kevertségen kívül azért is figyelemre méltó, mert minden szereplő rendelkezik egy olyan rejtett képességgel, mellyel az Olvasó is azonosulni tud. Az Írónő semmit nem bízott a véletlenre, így a szereplők rejtett tulajdonságai közül fellelhetünk olyanokat is, mint például az Olvasás tehetsége (természetesen itt nem a betűk összeolvasása jelenti az olvasását) �; a fantasztikus Emlékezés képességét, amivel mindenre képesek vagyunk emlékezni, ami eddigi életünk során velünk történt, és a gondolatátvitellel történő Manipuláció erejét még nem is említettem.

Kedvenc szereplőim és képességeik:

Ophelie: rejtett képessége az Olvasás, ami azt jelenti, hogy pusztán a tárgyak megérintésével képes elolvasni az adott tárgy múltját, így a másodperc töredékrésze alatt megtudja, hogy az honnan és kitől származik. Ezenkívül Ophelie a mindentudó, bölcs, szemüveges, kicsit szótlan de annál okosabb lány karaktere, kinek élete az Olvasás körül forog,  

Thorn: a Férfi, kinek szíve jégből van és rideg(?!) számításokkal mindig eléri a célját. Rejtett képessége az Emlékezés. Olvasói tapasztalatom azt súgja, hogy ez csak a felszín, ami természetesen itt is érző szívet takar.

Kiknek ajánlom?

A könyvet ajánlom lelkes Harry Potter rajongóknak. Ha tetszett a Harry Potter elvarázsolt világa, akkor az Animán és a Sarkon játszódó eseményeket is szívedbe fogod zárni. A kidolgozott karaktereknek és a részletes tájleírásoknak köszönhetően garantáltan beindul valamennyi Olvasó fantáziája, így a könyv remek kikapcsolódásként szolgálhat bármelyik élethelyzetben. Vigyázat, függőség veszély kialakulhat! – aggodalomra azonban semmi ok, ugyanis a könyvesboltokban már elérhető a Tükörjáró sorozat 2. része, mely a Rejtélyes eltűnések a holdvilágban címet viseli. A rajongók legnagyobb örömére pedig elérhető a 3. rész is, Bábel emlékezete címmel.

Tóth Detti