Végre sikerült eljutnom a Campona bizalomkönyvtárába, és alkalmam nyílt kicsit szemügyre venni azt az üzlethelyiség méretű könyves birodalmat, ahova minden bizonnyal a könyvek iránti olthatatlan szeretetünk, és a könyves közösségekben kifinomultra csiszolódott lelkiismeretünk visz minket. Otthon felkaptam négy darab feleslegessé vált könyvet, és a bizalomkönyvtárban egészen egyszerűen kicseréltem őket három másikra. Azért csak háromra, mert a polcokon lévő könyveket helyben olvasásra ajánlják, az asztalon heverő és szabadon vihető könyvek között pedig nem találtam több olyat, ami aktuálisan az ínyemre való volna. Persze nem bánkódtam, nem támadt hiányérzetem, hiszen a háromból kettő olyan mesekönyv, amik az én gyerekkoromat idézik, és amiket mindenképpen szerettem volna megismertetni a kislányaimmal. A harmadik pedig egy Szabó Magda regény, az én polcomon az első (igen, nekem egészen eddig nem volt saját Szabó Magda könyvem, borzasztó!)

Talán mondanom sem kell, a kis bizalomkönyvtár látogatottságához képest kész tolongás van azokban az üzletekben, ahol hozzávetőlegesen öt vásárló fordul meg fél óra alatt. Ennek persze oka lehet az is, hogy a kezdeményezés még nagyon új. Az olvasást népszerűsítő rendezvényeknek is otthont adó Helen könyvtárát 2018. december 5-én nyitották meg a Campona emeletén. Még bőven van hely könyveknek, és még bőven van mit formálni az emberek hozzáállásán. Az mindenképpen remek dolog, hogy van, aki zsákszámra hozza a megunt könyveit, de azt már kicsit kétkedve vettem tudomásul, hogy itt helye van egy 1974-es kiadású angol-magyar szótárnak. Úgy gondolom, nem csak az évtizedek óta porosodó könyveinket érdemes latba vetni, hanem akár az egészen friss, számunkra eszmei értékkel nem bíró, szép állapotú, modern köteteinket is. Olyanokat, amiket mi is szívesen elolvasnánk, ha még nem tettük volna. Még csak attól sem kell tartanunk, hogy ingyen kell megválnunk remekbe szabott könyveinktől, hiszen sohasem tudhatjuk, hogy milyen kincsre lelünk helyettük a bizalomkönyvtárban. 

A polcokon téma szerint rendezve találhatók a könyvek, és minden könyvben van egy kis pecsét, ami igazolja a kötet hovatartozását. Mivel ez egy bizalmi alapon működő rendszer, semmi sem kötelező érvényű, de mégis érdemes a lelkiismeretünk szerint eljárni. Vagyis ha a polcon sorakozó (helyben olvasandó) könyvek közül választunk egyet, és haza visszük, azt vissza is illik vinni. Erre emlékeztet a kis pecsét.
Ha szabadon vihetőt találunk, azért pedig illik otthagyni valamit. Nem kell szám szerint ragaszkodni a pontos arányokhoz, sőt, adni sem kötelező. Ha mégis elvinnénk egy könyvet mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, ám makulátlan lelkiismerettel szeretnénk aznap (is) álomra hajtani a fejünket, mindenképpen érdemes elgondolkozni azon, mit nyújthatunk a könyvmoly-társadalomnak az új szerzeményünkért cserébe. Többnyire könyvet természetesen, de ha nincs mit felkínálni cserealapnak, pénzadományozásra is lehetőség nyílik, mellyel a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központot támogathatjuk.

A bizalomkönyvtár remek hangulatú. Melankolikus félhomály gondoskodik a meghittségről, az olvasókuckó és a könyvespolcok fölé szerelt, nagy olvasólámpák pedig kellő fényt ontanak magukból a könyvek böngészéséhez. Mobil babzsákfotelek teszik lehetővé azt, hogy ott huppanjunk le olvasni, ahol csak kedvünk tartja, ahol karnyújtásnyira elérhető a könyvespolc vagy a kávéautomata. Rusztikus, vitrines szekrény segít minket elröppenni egy egészen más világba, a zsúfolt, hangos bevásárlóközpont zajától messzire.

Örömmel vettem tudomásul, hogy szállingóztak az emberek. Olyanok is, akik valóban könyveket kerestek vagy csak kíváncsiak voltak erre a furcsaságra. Amíg én ott bogarásztam a könyvespolcon, egy csapat tizenéves is letáborozott az olvasókuckó fényében. Könyvet egyikük sem vett a kezébe, az okostelefonok azonnal előkerültek, a babzsákfotelek mindegyikét elfoglalták, és körbeülték az aktuálisan megszólaltatott kütyüt, amiből zene szólt. Most mondhatnám azt, hogy ezek a mai fiatalok, csak a telefonjukat nyomkodják és megzavarják egy meghitt könyvtár miliőjét. De nem teszem. Ez a hely ugyanis pontosan azt üzeni, amit az olvasásban annyira szeretünk: nyugalmat, csendet, romantikát, és ők ezt felismerve nem a gyorséttermi asztalokhoz ültek le, hanem ide, a könyvek közé. Nem tettek kárt semmiben, nem végezték ki rituálisan a köteteket, csak egy kis közösségi időtöltésre igénybe vették a helyszínt. Ez is valami.

Piros