Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

2019-et - és nem Godot-ra - várva

2019. január 02. 09:00 - TőthBerni

Most, hogy már túl vagyunk a hatalmas bejgli lakomákon, az összes kötelező rokonlátogatáson, majd örömmel konstatáltuk, hogy könyves várólistánk nem, hogy csökkent – hála az év végi könyvösszefoglalónak - itt olvashattok róla - hanem épp ellenkezőleg, kezd egyre végeláthatatlanabbá válni. Ideje visszatérni a való életbe és meghatározni azokat az álmokat, terveket, célokat, amelyeket szeretnénk megvalósítani 2019-ben.

Természetesen a Könyves Kertünk blog oldal sem maradhat ki az újévi – szokásos és/vagy általában elvárható fogadalmak meghozatalából. Hogy végképp ne boruljon ránk könyves várólistáink sokasága, kis csapatunk tagjai ezért az újévi fogadalmaikat saját magunk által kialakított szempontrendszer szerint határozták meg és tárják az olvasók elé. Összefoglaló írás következik.

Detti

Sosem voltam nagy fogadalmakat meghozó és pláne nem betartó ember, de mivel a könyvek kiemelt szerepet játszanak az életemben, ezért most kivételt teszek. 2019-re „csak” két dolgot fogadok meg:

Első számú fogadalmam: Több klasszikus irodalom olvasása.

Jó tudom, ezt már gimnáziumi évek alatt le kellett volna tudni, de abban az időben csak a szükséges minimumra törekedtem - mea culpa. 2019-ben viszont, az alábbi könyvek elolvasását tűztem ki célul:

- 1. Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű,

- 2. Jane Austen: Meggyőző érvek,

- 3. Szerb Antal: Utas és holdvilág (erről a könyvről itt olvashattok).

Kettes számú fogadalmam: Műfajok közötti változatosság.

Észrevettem, hogy a könyvespolcom és a könyves várólistám nagyrészén romantikus könyvek kapnak helyet. Mivel azonban nem jó egy skatulyában sem benne ragadni, ezért az újévben igyekszem olyan könyveket kiválasztani, melyek alapját nem klasszikus szerelmi történetek adják.

Az "új" várólistámon az alábbi könyvek szerepelnek:

- 1. Dan Brown: Eredet,

- 2. Ayn Rand: Ősforrás,

- 3. Irvin D. Yalom: Terápiás hazugságok.

Piros

Mivel nekem nagyon bejött az újévi fogadalom intézménye, teljes erőbedobással vetem bele magam a 2019-es esztendővel kapcsolatos terveim megvalósításába. A tény, hogy előző évben ötödik sebességre kapcsoltam olvasás terén, szintén egy fogadalom eredménye volt.

Nem várok többet magamtól ezúttal sem, csupán annyit, hogy minden hónapra jusson legalább egy könyv. Ez azonban - szerencsére - már nem kihívás, sokkal inkább állapot.

Két dologban mindenképp szeretnék tudatosabb lenni. Az egyik, hogy pótoljak legalább egy kötelező olvasmányt. A másik, hogy többet olvassak szerelemről.
Anno rengeteg energiát fektettem abba, hogy lázadjak a kötelező olvasmányok rendszere ellen, így aztán amíg az osztálytársaim Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című művével voltak elfoglalva, én Orwellt olvastam. Nos, itt az ideje pótolni egy kötelező szerelmi történetet! És ha már szerelem, épp most akadtam rá a polcomon régóta várakozó Szerelmesek a Dunánál című könyvre Federico Andahazi tollából.
Ezek olyan kötetek, amik végre füstjeleket küldenek nekem a romantika partjai felől, és amikkel mégis jól lakhatok. Ennyivel azonban nem szeretném elcsalni a romantikus vonallal kapcsolatos elhatározásomat, ezért egy kortárs író modern kori Csipkerózsika-meséjére is befizetek, olyanra, amit e fogadalom nélkül biztosan nem vennék le a polcról. Legyen ebben segítségemre mondjuk Nicholas Sparks Minden szívdobbanással című kötete!

 

Zsuzsi

Fogadalmak. Eddig nem voltam a fogadalmak embere, mert csalódtam volna magamban, ha nem tudom betartani. Nem mellesleg, mindig abban reménykedünk, hogy a következő év jobb lesz. De nem attól lesz jobb egy év ha mi is jobbak leszünk? De mindennek eljön az ideje. Így a fogadalmaké is. 

Fogadom, hogy 2019-ben kézbe veszek olyan könyveimet, amiket sok éve megvettem vagy kaptam, de még nem olvastam el őket. Az első ilyen könyvet 2009.02.12-én vettem. 10 év után tényleg eljött David Rosenfelt és Az eltűnt bizonyíték ideje. A másik ilyen választottam 2011. karácsonyára kaptam, szóval itt az idő Bernhard Schlink A felolvasó című könyvének is. Viszont sikerült egy rég polcon lévő könyvet elolvasnom még az ünnepek alatt. 2012. karácsonyára kaptam Tolkien: Tolkien meséi könyvét. Egyszer mindennek, mindenkinek eljön a maga ideje.

A másik fogadalmam, hogy több magyar irodalmat fogok olvasni. 2018-ban valahogy nem jött össze. Nem azért mert nem akartam, de valahogy a könyvek választottak engem, és nem én a könyveket. Ez olyan dolog, mint hogy a pálca választja a varázslót... Így biztosan el fogom olvasni:

- Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című könyvét, és annak folytatásait.

Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek című művét is célba vettem. Elmondhatom magamról, hogy én még Szentesi Éva "szűz" vagyok.

- Valamint Szabó Magda Abigél című könyvét is újra olvasom. Ehhez is emlék köt. Ez a könyv is a mamáé volt, náluk olvastam először.  

- A +1 fogadalom: rengeteg könyvem van felgyűlve, és idén abból válogatok, ami a polcaimon van. Egyébként is a férjem többször ajánlotta figyelmembe a könyvtárat, sokkal gazdaságosabb kiszerelésű... Nem mellesleg tag is vagyok. Így fogadom, hogy 2019-ben 5 könyvnél nem veszek többet!!! Már most remeg a kezem... Szóval nagyon meg kell válogatnom a befutókat. Egy biztos az 5-ből kettő helyet máris elvisz Bosnyák Viktória Klott gatya, ne fárassz! és Analfa visszatér című könyvei. 

Figyelem! Fenti fogadalmak csak tájékoztató jellegűek, a Könyves Kertünk blog csapata nem vállal felelősséget a könyves várólisták további növekedéséért és a könyvek beszerzésére szánt teljes anyagi csőd estleges kialakulásáért sem. Megértéseteket köszönjük.

 

Könyvekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk!

pixiz-30-12-2018-16-32-14.jpg

 

 

komment
süti beállítások módosítása