Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Egy év, mialatt megváltozhat az Életed

2020. május 18. 14:00 - TőthBerni

Egy év Rómában

Nyakunkon a nyár ezért igyekeztem olyan könyvet választani nyári olvasmányomként, mely anélkül repít el egy másik országba, hogy valóban utaznom kellene. Nem elégedtem meg az "egyszer-olvasható" kategóriával sem, így mindenképpen olyan művet kerestem, mely többet adhat, mint „egy nyári kaland”. Így esett a választásom Baráth Viktória:Egy év Rómában című könyvére mely 2018-ban jelent meg az Álomgyár kiadó gondozásában.

d199ef41-ca50-4bda-b9a6-a25911205e6c.jpeg

A történet:

Leila Findley 30 éves író, kinek élete az írás körül forog azonban egy ideje képtelen rávenni magát az alkotásra ezért folyamatosan késik kéziratának leadásával. Szerkesztője alkut ajánl a lány számára: egy év alkotói szabadságra küldi Leilát a festői Rómába, cserébe hazaérkezésekor kiadható kézirattal kell szolgálnia.

Leának „Az örök városban” teljesen egyedül kell boldogulnia. A kezdeti földrajzi és nyelvi nehézségeket követően egy nap váratlan segítő érkezik megmentésére, Johnatan Raymond atya személyében. A helyzet abszurditását csak Lea ateizmusa tetőzi, ennek ellenére a két szereplő között nem várt érzelmek kialakulásának lehetünk szemtanúi.

Lea, Raymond atya oldalán fedezheti fel Róma szépségeit és értheti meg a hamisíthatatlan dolce vita életérzést. Egy kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan marad számunkra:

Mi az erősebb a szerelem vagy az örök eskü egy felsőbb hatalomnak?

Konklúzió:

Ugyan első olvasatra az Egy év Rómában hamisíthatatlan szerelmi történetnek tűnhet, ahol a szerelem minden akadályt legyőz, ugyanakkor ne legyenek illúzióink, ugyanis aki már olvasta Baráth Viktória könyveit, nagyon is jól tudja, hogy az Írónőnél mindig van egy plusz csavar, amely az egész történetet más megvilágításba helyezi…

Miért ajánlom?

A könyvet ajánlom lelkes Olaszország rajongóknak, ugyanis az Írónő pontos tájleírásival hamar olyan érzetünk támad, mintha a mi is az étterem teraszán ülve fogyasztanánk el kedvenc cappuchinónkat, a naplementét szemlélve sétálnánk a Pontifex Maximuson vagy tradicionális olasz fagylaltot kóstolnánk a Trevi-kút tövében.

Mikor olvasd?

Mint a bevezetőben is írtam, ha nem „egynyári kalandot keresel”, ha úgy érzed elvesztetted a kontrollt az életed felett és segítségre van szükséged, hogy visszaszerezd azt. Ha szeretnél feltöltődni pozitív életszemlélettel és végül, ha szívesen merítesz inspirációt különböző élethelyzetekből.

Egyet azonban mindenképpen garantálni tudok: az Egy év Rómában meghatározó olvasmányélmény lehet, ha tudod, hogyan kell a sorok között olvasni.

 Tóth Detti

 

 

 

 

komment

Biztonságot nyújtó házasság vagy örök szabadság?

2020. május 04. 10:00 - TőthBerni

A kérdés, melyet minden nőnek el kell döntenie

A romantikus irodalom kedvelőinek nem kell bemutatni Julianne Donaldson munkásságát, azonban akik eddig nem ismerkedtek meg közelebbről az írónő alkotásaival, szívesen ajánlom figyelmükbe az Edenbrooke és az Edenbrooke örököse című művekről írt könyvajánlómat. Julianne Donaldson-t Jane Austen örökösének is szokták nevezni, mely kijelentést az általam olvasott Blackmoore című alkotása is megerősített.

Cselekmény:

A történet az 1820-as években játszódik. Főhősünk Katherine Worthington, eladósorban lévő fiatal lány, kinek az íratlan társadalmi normáknak megfelelően, legfőbb életcélja nem lehet más, mint a tökéletes férj megtalálása és a mielőbbi házasság kivitelezése. Katherine szembe fordul a vele szemben támasztott szabályokkal. Kate vágyai között ugyanis nem a házasság mielőbbi kivitelezése, hanem a messzi India felfedezése szerepel független nagynénje oldalán.

ef987b4e-aa82-4abc-bc7d-36d9f735f206.jpeg

Kate gyerekkora óta szoros barátságot ápol a Blackmoore-ban élő Delafield testvérekkel. Kate édesanyja kizárólag azért, hogy lányát mielőbb férjhez adja, szigorú feltételekhez köti a Blackmoore-ban való látogatást, így Kate-nek a Blackmoore-ban töltött idő alatt három házassági ajánlatot kell begyűjtenie, majd mind a hármat visszautasítania. Kate nem ijed meg a tisztességtelen ajánlattól, azonban arra még Ő maga sem számított, hogy a dacosan kiharcolt szabadság sem teheti boldoggá, ha szíve másfelé húz…

A könyvről:

A történet romantikus jellege ellenére mindenre kiterjedő korrajz, mely alapján megismerhetjük az Angliai mindennapokat, valamint azt, hogy egy idejében megszerkesztett végrendelet mennyire képes befolyásolni az emberek jellemét. Kate harcias karakterét kiválóan ellensúlyozza a többi Női szereplő bemutatása, akik mindenre képesek a megfelelő házassági ajánlat megszerzésére. A mű bővelkedik a női rafinéria mérhetetlen eszköztárának bemutatásával, teszi mindezt ármánykodás magasszintjével vegyítve.

Kedvenc idézetem:

- A házasság örök rabszolgaság és nyomorúság – jelentettem ki.

- Rabszolgaság és nyomorúság? – (…) – Szerintem a házasság a rokonlelkek egymásra találása. Kapocs, ami természetesen kötelezettségekkel is jár, de éppen ebben rejlik az ereje. A legkedvesebb barátod egy életen át kitart melletted, és hűséges, odaadó társaddá válik. Én ilyennek látom a házasságot. Ezért is hiszek benne.

Kiknek ajánlom a könyvet, mikor olvasd:

A könyvet ajánlom romantikus lelkeknek, azoknak, akik szeretnek képzeletben elkalandozni a ködös Angliai tájakon, valami azoknak, akiknek szimpatikus Kate karaktere. A cselekmény lendületes így a könyv egy hét alatt elolvasható. A mű a Könyvmolykiadó keze munkáját dicséri és bízom benne, hogy a közeljövőben további Julianne Donaldson művek is kiadásra kerülnek.

Tóth Detti

 

 

 

komment

Jön Brúnó Budapesten sorozat új része

2020. április 27. 08:00 - ZsuzsiNori

"Anya én azt a kalózosat szeretném” – Ábel

bruno.jpgNos az a bizonyos kalózos, ami igazándiból matrózos, napokon belül megérkezik. És mi már izgatottan várjuk Bartos Erika Brúnó Budapesten sorozat újabb epizódját, mivel a többit szó szerint rongyosra olvastuk… Ez már az ötödik rész, és a Duna címet viseli.

Ábel 4. születésnapjára keresztanyukájától kapta Bartos Erika: Brúnó Budapesten – Pest fényei című könyvét, ami egy izgalmas gyerek útikönyv, tele érdekességekkel, csodás képekkel, és megannyi ismerettel. Ez a könyv a negyedik része a sorozatnak, ami toplistás nálunk. Az Írónőt nagyon szeretjük, sokáig nem lehetett kiütni a nyeregből Bogyót és Babócát, bár méltó versenytársai lettek a Zsákbamacska, a Zakatoló, a Százlábú és a Bárányfelhők verses könyvek, szintén az Írónőtől. Ám jött Brúnó. És Brúnó mindent vitt. Pest fényeit gyakorlatilag “rongyosra” olvastuk egy nyár alatt, és szépen “elnyűttük” Buda tornyait is, most már Buda hegyein is túl vagyunk. Így várjuk a dunai kalandokat. Igazi kaland, játékos tanulás. Budapest gyerekszemmel, egy felnőtt tollából, nem csak gyerekeknek. Bátran kijelentem, és nem szégyellem, hogy rengeteg mindent tanultam Budapestről. Sőt abban is biztos vagyok, hogy Brúnó szülei, keresztapukája vagy a szomszéd Tamás bácsi és Doma bácsi a tősgyökeres budapestieknek is annyi újdonságot tudna mesélni, hogy maguk is meglepődnek pedig évtizedek óta itt élnek a városban. Kezdve a Rendőr Múzeummal, vagy a világ első és folyamatosan látogatható zászló és címer kiállításán át, vagy, hogy a Halászbástya tornyai a Hét vezérről lettek elnevezve, vagy, hogy a mostani Szabadság híd régen Ferenc József híd volt, és az Erzsébet híd meg az Erzsébet kilátó mind a magyarok “Tündérkirálynőjéről” Sissiról lett elnevezve. De hosszan lehetne még sorolni az érdekességeket, amiket Brúnó kalandjai rejtenek.  

“A hatkötetesre tervezett sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit. A Duna című kötetből a folyó történetét, érdekességeit, illetve a főváros hídjait, szigeteit ismerhetjük meg. Minden kötethez fényképes foglalkoztatófüzet társul sok játékos feladattal és gazdag fotóanyaggal.”

Kiadó: Móra Könyvkiadó

Megjelenés: 2020.04.27.

komment

Sorozat készül Sissi életéről

2020. április 20. 15:00 - ZsuzsiNori

"Ha valaha az életben bánatos leszel, mindig menj ki egy közeli erdőbe és minden fában, minden bokorban, minden növényben és állatban érezni fogod Isten jóságát és mindenhatóságát." - Sissi c. film 1955

Ezt az idézetet szerintem mindenki ismeri. A Sissi  filmtrilógia bevonult a filmtörténet nagyjai közé, ahogy a császárnét megformáló Romy Schneider is. Jól emlékszünk a színésznő távolba révedő bánatos tekintetére, ahogy ezeket a sorokat mondja. 

elisabeth-osterreich-1867.jpg

De van új a nap alatt... A mai napon láttam a Múlt-kor történelmi portálon, hogy Sissi életéről kezd saját gyártású sorozatba a Netflix. Hogy is mondjam, Isten tartsa meg jó szokását.  

Nem titok, hogy nagyon kedvelem a Habsburgok család történetét. Az elmúlt időkben sokat olvastam róluk. Még is szívemhez legközelebb Erzsébet a "Szomorú" császárné életútja áll. Finom kifejezése ez arra, hogy nagy rajongója vagyok. Így én nagyon várom, hogy elkészüljön a sorozat.

Minden nagyon az elején tart még. Most íródik a forgatókönyv, a szereplőválogatás még el sem kezdődött. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az a szerencsés színésznő, aki Sissi "bőrébe" bújhat. Ami viszont biztos, hogy 6 epizód fog készülni, mely a Császárné címet viseli, és részenként 45 perces lesz. A császárné Bécsben töltött első hónapjait mutatja be a német produkció. Ha sikeres lesz a széria, akkor további részek is várhatóak, legalább is remélem. 

Az eredeti cikk ITT olvasható!

Várakozzunk türelmesen, addig is itt van néhány könyv, mely Sissi életéről szól.

Sigrid Laube: Sisi titkos szerelme, az ajánlót ITT olvashatod.

Allison Pataki: Az ifjú császárné és A birodalom úrnője, az ajánlót ITT olvashatod.

Szép napot nektek!

S.H.ZsuzsiNóri

komment

Rend a lelke mindennek

2020. április 02. 10:00 - TőthBerni

Te is a tárgyak rabságában élsz? - Antoine Laurain segít kimászni a gödörből

Antoine Laurain a Piros notesz és Az elnök kalapja című könyvei  a Park Kiadó jóvoltából jelentek meg és lettek pillanatok alatt az olvasóközönség kedvencei.

cc89c2ee-7563-46b3-8f2b-8e29c4f89098.jpeg

Mindannyian ismerjük az érzést, mikor a kedvenc tárgyunk, kabalánk nélkül nem merünk elindulni otthonról. Ha véletlenül mégis otthon felejtjük őket és aznap valami kellemetlen dolog történik velünk, akkor szinte biztosra vesszük, hogy ez is azért történt, mert nem volt nálunk a kedvenc kulcscsomónk.

Ugyanígy a másik véglet is jelen van az életünkben, ha egy különleges ruhadarabot kezdünk el egyik napról a másikra hordani, akkor azt bizony emberfeletti hatalommal ruházzuk fel, amitől lássuk be, mi is egy picit különlegesnek érezzük magunkat.

Ezekben a kabalákban azonban van valami közös: van bennük valami erő és megfoghatatlan, amelynek hatására biztonságban érezzük magunkat. Murphy törvénye szerint pedig ebben a rendkívül kényelmes komfortzónába történik a legnagyobb káosz, amikor az általunk oly nagyra becsült tárgyak kikerülnek az életünkből.

A piros notesz és Az elnök kalapja cselekményét erre épít, a káoszra, amelynek csakis kizárólag saját tudatalattink miatt lettünk elszenvedői. Fentiek alapján pedig elmondható, hogy Antoine Laurain könyveiben nem másra keresi a választ, mint: a kedvenc tárgyaink birtokolnak minket, vagy mi birtokoljuk a kedvenc tárgyainkat?

Könyveinek középpontjában így a tárgyak és az embereknek a kedvenc tárgyaikhoz való viszonya áll. Műveiben mégis, a francia C’ est la vie életérzéssel vegyítve döbbent minket rá a súlyos igazságra: A tárgyainknak sokszor olyannyira túlzott jelentőséget tulajdonítunk, hogy gyakorlatilag elfeledkezünk a valóságról és a józan ész határairól.

A szerző mindkét könyve rövid, ezért akár egy nap alatt elolvashatók, stílusuk könnyed, néhol kifejezetten groteszk és vicces egyszerre, ennélfogva az ember csak falja az oldalakat. De ne legyünk előítéletesek, a fenti művek rövid terjedelmük és mosolyra fakasztó könyvborítójuk ellenére is jóval mélyebb mondanivalót tartogatnak számunkra:

Tényleg ennyire a tárgyak rabságában élünk?

Ajánlom a könyveket azoknak, akik szeretik a franciákra jellemző groteszt humort, akik szeretnek filozofálgatni és azoknak, akik egy fárasztó nap méltó lezárásaként elgondolkodnának az élet értelméről.

 

Tóth Detti

komment

Történet egy házaspárról, akik a Jazz-korszakban ragadtak

2020. március 23. 10:00 - TőthBerni

Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című művét már több hónapja kerestem a helyi könyvtárban de mindig az utolsó pillanatban vitték el az orrom elől. Legutolsó próbálkozásomat siker koronázta, így nagyon megörültem, hogy végre én is a kezemben tarthatom ezt a sokak által kedvelt művet.

Számtalan könyvet elolvasva most fordult velem először, hogy egy olyan alkotás került a kezembe, melynek végeztével csak ennyit tudtam mondani: „Gyönyörű történet”.

A könyv régi borítóval:

9cce74a7-d728-42de-9e17-3d21f9c1e4b6.jpeg

Nehéz erről a könyvről írni, én mégis megpróbálom. A mű hangulatát tekintve az Amelie csodálatos életéhez hasonlítható, így, ha még csak szemezgetsz ezzel a könyvvel, érdemes ilyen szemüvegen keresztül olvasnod.

A történet:

Adott egy átlagosnak mondható család, mely különös életmódjával mindig a figyelem középpontjába kerül. Rendhagyó életüket kisfiúk szemszögén keresztül ismerhetjük meg, melyet az édesapa napló bejegyzései egészítenek ki. Az édesapa a racionalitás talaján álló jogász, aki feltétel nélküli szerelmet érez az édesanya iránt. Az édesanya „nem e világi”, kicsit bohém, kicsit művészlélek, aki a jazz-korszakban ragadt és azóta is ebben a szellemben éli mindennapjait. A szülők kitalált történetekkel színezik ki a valóságot és egész nap Nina Simone Mr. Bojangles című száma szól a gramofonból.

„Anya gyakran elmesélte Bojangles úr történetét. Ez a történet olyan volt, mint Mister Bojangles zenéje: szép, táncra csábító és mélabús. Ezért szerettek a szüleim lassan keringeni Bojangles úrral, olyan zene volt ez, ami megszólítja az érzelmeket.”

Az édesanya viselkedése és a család különös életformája már az első oldalaknál szemet szúr a szemfüles Olvasónak, így a történet előrehaladtával hamar rádöbbenhetünk a fájó igazságra, mely szerint a család különös életstílusa nem csupán hangulat kérdése.

„A feleségem különös viselkedése töltötte ki az egész életemet, befurakodott minden szögletébe, ez foglalta el az óra egész számlapját, falt fel minden másodpercet. Tárt karokkal fogadtam az őrületét, majd szorosan magamhoz öleltem, hogy engem is átjárjon egészen, bár féltem, hogy ez az édes őrület nem tarthat sokáig. Az ő szemében a valóság nem létezett.”

Konklúzió:

Olivier Bourdeaut Merre jársz, Bojangles? című alkotása rövid terjedelme ellenére is több aspektusból értelmezhető, ezáltal kiváló szellemi csemegének minősül bármelyik élethelyzetben. A műben egyszerre van jelen a feltétel nélküli szeretet, a család szentsége valamint mindent elsöprő és túlélő szerelem.

Ha ezt a könyvet olvasod gyönyörűen megírt mondatokkal, érdekes szófordulatokkal és fanyar iróniával találkozhatsz, melyek alapjaiban kérdőjelezik meg az Élethez való hozzáállásodat.

Az alkotás új kiadásban, szintén a Magvető kiadó munkáját dícséri:

60a2c732-12c3-48fa-ad8b-59d773ba5d5e.jpeg

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, minden élethelyzetben. A mű garantáltan újraolvasós kategóriába tartozik, ezért jó szívvel ajánlom mindenki könyvespolcára.

Tóth Detti

 

komment

Mit olvassunk a 3-4 éveseknek?

2020. március 16. 10:00 - PIr0s

Az elmúlt napokban kialakult rendkívüli helyzet miatt sokunknak kell megoldani az iskolás- és óvodáskorú gyerekeinek napközbeni felügyeletét, ami nem kis terhet ró a dolgozó szülőkre. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy a jelenlegi, világméretűvé nőtt közös ügy, közös cél érdekében meghozott döntés, miszerint otthon maradunk és korlátozzuk a napi mozgásunkat, még akár jól is elsülhet, főleg ha van elég könyv a polcainkon. A kisgyermekek számára kiemelten fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, hogy csökkentsük a stresszt és átsegítsük őket ezen a mindenki számára nehéz időszakon. A könyvek, az olvasással töltött közös idő ebben is óriási segítségünkre lehetnek, ezért vendégszerzőnk, Eszter összeállított nektek egy 3-4 éveseknek ajánlott mesekönyv-listát, amiből bármelyiket jó szívvel ajánljuk. Íme!

5153323f-e570-4c69-b1d2-30ce1a844d83.jpeg

Tovább
komment
süti beállítások módosítása