Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Műszerek közt nyíló virágok

2018. november 21. 09:00 - PIr0s

Jennifer Worth - Hívják a bábát

Próbáltam tudatosan felkészülni a szüléseimre. Terhességeim során olyan szerzők könyveit olvastam, mint a nem rég Magyarországra látogató Ina May Gaskin, aki munkássága által elismert és világhírű bábaként arra tanított, hogy bizonyos víziókkal könnyedén meg tudom élni a szülés fájdalmát, ahelyett, hogy csak a túlélésre összpontosítanék. A nyíló virágok képzete elterjedt vajúdáskönnyítő praktika, amire rengetegen esküdtek és gondoltak hálával szülésük után. Nekem valamiért mégsem sikerült elmerülni képzelt virágaim között, a branülön át belém csepegtetett fájdalom egyre elviselhetetlenebbé vált, végül minden tartalékomat elveszítettem. Csak később jöttem rá, hogy miért. Hogyan is tud az ember lánya átszellemülni egy infúziós állvány társaságában, tűt, gumikesztyűt és mindenféle ijesztő műszereket látva, miközben orvosi ítéletek sokasága zúdul rá a semmiből? A virágoknak értékes táptalaj és sok napfény kell. Melegség, odaadás, biztatás. Én nem kaptam meg, a virágaim elsorvadtak. Mit tudhat ilyen helyzetben egy bába?  A válasz nagyon egyszerű. Azon túl, hogy szakmailag felkészült, hinni képes virágaink csodálatos erejében még akkor is, amikor azoknak műszerek rideg fogságában kell szirmot bontaniuk.

dsc_8199.JPG

jennifer_worth_1950s.jpg

Jennifer Worth 1935 szeptemberében született Angliában. Bába és zenész, valamint egy bestseller trilógia szerzője. Könyvsorozata Worth ápolónői emlékeit foglalja össze. E háromrészes történet első fejezete - a Hívják a bábát című kötet - 2013-ban jelent meg Magyarországon a Gabo Kiadó gondozásában.

Az írónő 2011-ben hunyt el, munkásságának bemutatását televíziós sorozat is feldolgozta.

Angyalok fehérben

Az 50-es évek angol kikötőnegyedeinek világa nyers, életszagú, szomorú és sötét volt. A londoni Docklands-ben járunk, ahol a terhesgondozás egy arra kialakított templomban zajlott, a bábák nagy része Isten szolgálatában állt. Civil, vagy állami támogatás nem nagyon érkezett, bár a közkórházakban már megjelentek szülés-levezetést szolgáló helyiségek. Egyelőre azonban még az otthon szülés volt a prioritás már csak azért is, mert a "modern" szülészet kapacitásai messze elmaradtak azoktól az igényektől, amelyeket a születések száma támasztott volna.

Akkoriban az orvostudomány épp csak kezdte komolyan venni a terhesség és szülés nőkre gyakorolt élettani hatásait. A szüléseknél - ha indokolt volt az orvosi jelenlét, - általános orvosok vagy ritkán szülészorvosok segédkeztek, ám megfelelő szakmai tapasztalatokkal kizárólag a bábák rendelkeztek. A nők tudományos szereplése azonban nem volt annyira elfogadott, mint napjainkban. A női princípium sem volt vitatéma, az asszonyok tették a dolgukat: egyesek dolgoztak, egyébként háztartást vezettek és szültek.

Alapvető higiéniai feltételeket nélkülöző lakásokban éltek Docklands családjainak nagy része. A bérházak omladozó falai közt nem ritkán 5-6 fő is élt egy szobában, általában konyha, mellékhelyiség és folyó víz nélkül. A házak közös folyosóin vagy az udvaron álltak a csapok és az illemhelyek, a szemét a házak ablakai alatt tornyosult, és egyes utcákon örömlányok invitálták az arra bolyongó férfiakat. Itt nevelkedtek azok a gyerekek, akik az évek óta bontásra ítélt, ám még mindig fájdalmasan roskadozó házak közötti bombatölcsérekben múlatták az időt. Itt tevékenykedett Jennifer is, aki leplezetlenül ír az ápolatlan asszonyok keltette undorról és az ezt ellentételező elhivatottságról, amit a megszületendő kisgyermekek iránti táplált.

A bábák hivatásának sokoldalúságát bizonyítja, hogy nem csak szüléseket kísértek, hanem életekért is vállalták a felelősséget. De nem csak a túlélés szempontjából. A szülőszobává alakult hálószobákban súlyos titkok birtoklói lettek, gyermeki sorsok megpecsételődésének tanúivá váltak, és olykor az ellátórendszer hivatalos képviselőiként is kénytelenek voltak fellépni. A bábák - minden túlzás nélkül - fényt loptak a rideg valóság fakó miliőjébe. Hatáskörük azonban nem nyúlt túl messzire, így előfordult, hogy a szemük láttára választottak el gyermekeket az anyjuktól, fejüket elfordítva kellett átengedniük újszülötteket a nyomorba, vagy különböző trükkökkel kellett biztosítaniuk egy prostitúció elől menekülő, állapotos lány elhelyezését. (Kép forrása: www.londonist.com)

londonist.jpg

A nők tudománya

Alapvetően egy csodálatos téma és fantasztikus emberek kaptak lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat a világnak. Bábák, akik férfiakat meghazudtoló kitartással viseltettek hivatásuk iránt. Akik megbecsülése egy-egy csésze forró teavízben tükröződött, amivel a háziak kínálták őket egy kimerítő szüléskísérés után. Mégis letűnt a bábák sosem tündöklő csillaga. Ma már annyi figyelmet sem kapnak, mint akkoriban. De vajon miért nem? Mert a szülészet az orvostudomány elismert szakterületévé, a kórházak pedig a szülések kizárólagos helyszínévé váltak? Erről egy fanyar vicc jut eszembe:

"Két székely beszélget:

- Oszt kend hol született?

- Otthon. Maga?

- Kórházba'.

- Mér'? Tán beteg vót?"

Jennifer olyan korszak határán bábáskodott, amikor a szülészettel kapcsolatos szemlélet átalakulása - lassan ugyan, de - megkezdődött. Egészségügyi, szociális és érzelmi szempontból is méltó hangsúlyt kap a könyvben a szoptatás, habár orvosi ajánlások hatására egyre népszerűbbé kezdett válni a tápszeres táplálás. Kellő figyelemmel van a vajúdó nőbe vetett bizalom fontossága iránt, miközben a császármetszések száma lassú növekedésnek indult. Az otthon szülés evidenciája lehetővé tette a szülés előtt álló nők számára, hogy saját közegben, kiszámítható körülmények között várják kisbabájuk megérkezését, a kórházra mégis az életben maradás végső biztosítékaként tekintettek.

Több érdekes gondolatmenet is megfogott, amelyeket Jennifer következetes érvelés gyanánt tár olvasói elé, de az egyik mélyen elgondolkodtatott. Azt állítja, hogy a természeti közösségekben azért ment simán és szinte gyötrelemmentesen a szülés, mert az arra fizikailag alkalmatlanok teherbe sem estek, vagy belehaltak a vajúdásba. Így tehát az életképes, szülésre alkalmas génhalmaz öröklődött tovább, ami azt jelentette, hogy drasztikusan csökkenni kezdett e közösségekben a szülés okozta elhalálozás. A test a szülés ősi ösztönének szolgálatába szegődött, aminek áldásos következményeként a nő nem csak saját élete árán képes másnak életet adni, habár e képesség az elmúlt évtizedek során csúnyán elbagatellizálódott. Miért számít ma rutineljárásnak sok olyan orvosi "fogás", amit a bábák fénykorában legfeljebb komplikáció esetén alkalmaztak? Mikor és miért kezdtünk el rettegni a szüléstől? És gonoszul motoszkáló gondolatként vert gyökeret a fejemben a kérdés: az emberiség hogy veszíthette el a nők mélyen kódolt anyai ösztönei iránti bizalmát? Beleértve természetesen az anyává vált nőket is.

Worth a következőket írja egy asszonyról, aki a szülés utáni delíriumban nem engedte kórházba vinni a csupán 750 grammos, koraszülött gyermekét:

"A kicsi éjjel nappal a mellén volt. (...) Három hét múlva (...) az ügyes kezű legidősebb lánya segítségével egy hordozót varrtak (...). Ebben hordta a kicsit öt hónapon át a két melle közt, egyetlen pillanatra sem vált meg tőle. (...) A kórházi módszerek és Conchita módszere igencsak távol esik egymástól. Az inkubátorban tartott babák éjjel-nappal egyedül vannak, egy sima felületen fekszenek, és csak gumikesztyűs kezek érintik meg őket. A táplálék általában tehéntejben oldott tápszer. Conchita babája sohasem volt egyedül, megkapta anyja melegét, puhaságát, illatát, nedveit. Hallotta a szívverését és a hangját. Itt a tejét. (...) Kénytelen vagyok azt hinni, hogy a modern orvostudomány sem mindenható. (...) Ha elviszik tőle, biztos vagyok benne, hogy Conchita Warren meghalt volna, és vele együtt a család boldogsága is."

Nem kell megijedni, az írónő egyáltalán nem teszi mindenáron követendő példává a természeti népek életösztönön alapuló praktikáit, sőt, a könyv során többször is hálával említi az orvostudomány vívmányait. Többször is utal például a gátmetszés és érzéstelenítés egyre terjedő alkalmazására, amelyekről úgy nyilatkozik, hogy megrövidítették és könnyebbé tették a vajúdást. A bábai modell ősi szelleme inkább abban mutatkozott meg, hogy a szülészeti ellátás sokkal ember- és természetközelibb volt, az anya méltósága és akarata előkelő helyen állt a szüléssel kapcsolatos preferenciák listáján (ha egy nő nem engedte el koraszülött babája kezét, nem volt mit tenni), és ha az élet úgy hozta, a vajúdó nő és az őt kísérő bába két összehúzódás között együtt imádkoztak szenteste éjjelén a szobában pattogó tűz mellett.

A könyv és én

A könyvvel kapcsolatos intenzív és pulzáló érzéseim sorába pimaszul rontottak bele a gyakori szó- és mondatismétlések, valamint néhány helyesírási hiba is lassította az olvasást. Bevallom, majdnem feladtam félúton, főleg, mert a kiadóval volt már hasonló negatív tapasztalatom felcserélt vagy hiányzó lapok, illetve lapjaira széthulló kötés formájába, de a Hívják a bábát - keménytáblás könyv lévén - szerencsére a kezemben maradt. Ha a történet nem lenne elég lebilincselő, valószínűleg a félbehagyott könyvek listáját bővítette volna, de Jennifer Worth-nak köszönhetően a kíváncsi énem győzedelmeskedett a kritikussal szemben.

A könyv több rövidebb fejezetre tagolódik, a gördülékeny olvasást segítik az anekdotikus elemek és a humor. Minden rövid történet egy-egy különlegesebb esetet mesél el, melyek külön is megállják a helyüket, de kétségtelenül együttesen alkotnak kerek egészet. Törékeny, kedves, ugyanakkor nagyon is lendületes, életvidám lányt ismerhetünk meg Jennifer személyében, aki nem rest egy kis csibészséggel sem előrukkolni, ha legjobb, gyermekkori barátjának boldogulása a tét.  A főhős hiteles szereplő, hiszen vall szakmai és magánéleti tévedéseiről és felvállalja annak tényét is, hogy vallásos környezetben sokszor nem igazán találta a helyét.
Összességében egy magával ragadó történetet olvastam rengeteg érdekességgel, a bábák talán egyáltalán nem ismert világának bemutatásával. Azt mondják, úgy élünk, ahogy megszülettünk. A könyv megerősített abban, hogy ha valóban igaz ez az elmélet, a bábák  életre szóló ajándékot adhatnak nekünk.

img_20181119_165820.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyveskertunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1114365655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.