Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Történet a kisfiúról, aki megvívta és az anyukájáról, aki leírta

2018. november 05. 09:00 - PIr0s

Wheeler-Mezei Virág - Reményt adó élet

Amikor a vetélés diagnózisával várakoztam a hideg kórházi folyosón az egy mozdulattal fellibbenthető hálóingemben, azon merengtem, miféle csúfos megaláztatásban részesít az anyatermészet. Ha nem lenne épp elég gyötrő a tudat, hogy a testem képtelen oltalmazó otthont nyújtani egy olyan megismételhetetlen csodának, amit a gyermekemnek nevezhetek, még ez a porcikáimba hatoló, reszkető félelemmel társuló szégyen is hajamnál fogva veri a fejemet a falba. Betonfalba. Mert akkor és ott úgy éreztem, a sorsom, a végzetem - vagy talán tényleg Isten - áttörhetetlen akadállyal szembesített: elvesztettem sosemvolt anyaságomba vetett hitemet.

Bár minden veszteség fájdalmas, egy anya a veszteségébe épp hogy csak bele nem hal. Legalábbis eddig így gondoltam, még a saját példáimon keresztül is. Aztán jött Virág és elmesélte kisfia történetét. Ahogy olvastam a sorokat, furcsa könnyűséget éreztem. Megijedtem, talán velem van a baj. Miért nem sírok már most, a könyv elején? Miért nem érzek lesújtó szomorúságot annak ellenére, hogy Luke betegségéről olvasok? Pedig érintőlegesen ugyan, de nagyjából sejthetem, mit érez egy anya, mikor a tündérmese egy pillanat alatt tragédiába fordul át és a gyerekeim által tudhatom, mekkora érték az ő életük, az egészségük és boldogságuk. Aztán a történet végén Virág megadta a választ. Az ő kezét ugyanis olyan támogató erő vezette a papírlapon, miközben írta könyvét, amely minden tragédia szőtte szóba elrejtett egy csipet tündérmesét. Így mikor becsuktam a könyvet és törölgettem arcomról a fájdalom könnyeit, őszinte, megnyugtató hálát is éreztem. Hálás voltam Virágnak, hogy megosztotta velem annak a bizonyos pár évnek az eseményeit és hálás voltam Lukinak (ahogy szülei becézték őt), hiszen történetével ő is hozzásegített ahhoz, hogy az anyaságomba vetett, és a megszületett kislányaim által visszanyert hitem tovább erősödjön. Úgy érzem, ez a harcos kisfiú most már bizony az én kisfiam is egy picikét. Köszönöm, hogy megismerhettem.

dsc_8101.JPG

Wheeler-Mezei Virág My Mighty Son címmel angol nyelven adta ki első könyvét, ami kisfia betegségéről és küzdelmes mindennapjaikról szól. Magyarországon 2018. április 28-án, Luke 5. születésnapján jelent meg Reményt adó élet című kötete. Az a megtisztelő felkérés érkezett Virágtól, hogy a hazai könyves blogok közül elsőként a Könyves Kertünk csapata írhat ajánlót magyar nyelvű munkájáról, amely egyébként e-book formájában is elérhető.

Az írónő a könyvből származó bevételek egy részét jótékonysági célra fordítja. A könyv megvásárlásával, elolvasásával és az ajánlóval ezúton szeretnénk részt vállalni Luki családjának szomorúságából és Virág üzenetének minél szélesebb körű közvetítéséből.

Virágról és a könyvéről további információkat találhatunk ITT és ITT is.

Virág irigylésre méltó élete akkor kezdődött, amikor otthonra lelt távol a szülőfalujától. Mindig is úgy gondoltam, hihetetlen bátorság kell ahhoz, hogy teljesen új életet kezdjünk egy teljesen más országban, de Virág számára ez úgy tűnt, természetes. Könnyedén vette az akadályokat Nagy-Britanniában, elhivatottsága, céltudatossága mindvégig gondosan egyengette az útját. Aztán ha mindez nem volna elég, olyan szerelmet kapott, ami minden királylánynak kijár: mesébe illő, magával ragadó, gyönyörű. Virág férje, James méltó a szőke herceg szerepére, aki fehér lovon ülve hódítja meg választottja szívét, de ő mégis más. Tiszta lelkű, nemes, hithű keresztény, számára csak az fontos, hogy Virág boldog legyen és azt is tudja, hogy fehér ló helyett mindehhez őszinteség, gyengédség és szerelem kell csupán. Virágnak tehát - túlzás nélkül - mindene megvolt. Hamar örülhettek kisfiúk, Luke érkezésének is, életük hármasban maga volt az álom.

45500476_552830218498022_5853087457104363520_n_2.jpg

Aztán valami gyökeresen megváltozott. Az anyai szív csalhatatlanságának köszönhetően hamar fény derült Luke betegségére. A kisfiú fél éves korában már olyan küzdelem részese volt, ami egy felnőtt testét és lelkét is megkínozza. Vagy csak egy felnőttét igazán, hiszen Luke a maga gyermeki fiatalságával példátlanul viselt minden megpróbáltatást. Habár rengeteg időt töltött ápolók, orvosok, kórházi gépek között, az élet ösztönös és természetes folyománya Luke-ot is hajtotta. Mozgásfejlődése meghökkentő sebességgel zajlott és bár gégemetszést kellett végrehajtani rajta, a beszéd is beindult a maga ütemében, megajándékozva ezzel szüleit, akik számára minden apró előrelépés maga volt a csoda. Luke mintha tudta volna, hogy milyen szerepe van családja életében. Mintha ő lett volna az, aki a kezeket fogja ebben a próbatételben és nem fordítva. A betegséget, a műtéteket és a kezeléseket jól viselő testben egy kész, kiforrt, erős lélek lakott, legalább olyan erős, mint egy felnőtté, aki már mindent megtapasztalt az életben és felkészülten várja a közvetkező akadályokat. Virág többször kiemeli, hogy ez az erő volt a fény a sötétségben, ami Luke-ból ragyogott rájuk és amiből ők is rengeteget tudtak meríteni.

Virág Istennel való kapcsolatának fejlődéséről is ír a könyvben, ám én szándékosan nem teszem ajánlónk vezérfonalává a vallásosság tényét. Miért? Mert Virág sem teszi ezt. Illetve a saját szempontjából természetesen igen, hiszen őszintén vall arról, Isten milyen módon lépett be az életébe és hogyan terelte őt az útján. Mégsem  a vallásról szól a történet, hanem a hitről. Hinni és a hit által megerősödve küzdeni - vallástól függetlenül - minden emberi életre jellemző, ezért Virág sem címkézi megszólítottjait. Amit igyekszik átadni, az valamiféle egyetemes igazság. Nem egyetérteni kell a mondandójával, hanem megérteni kell azt. Nem új hitet kínál, hanem a meglévő megismerését nyújtja. És bátran kimondom: nem Isten megszerettetése a célja, hanem a szeretet isteni magasságainak bizonyítása.

Ahogy haladtam az olvasással, úgy kerültem folyamatosan más lelkiállapotba, az utolsó oldalakon pedig szabályosan a torkomban dobogott a szívem. Aztán hirtelen rám roskadt az egész. Hiába olvastam a fülszöveget és ismertem Luke sorsának megpecsételődését, a szívem végig abban reménykedett, hogy talán félreértettem az előzetes információkat, hisz lehetetlen, hogy mindez megtörténhessen. Ahogy feleszméltem és próbáltam megérteni a történteket, rájöttem: nem, mégsem kell belehalni a veszteségeinkbe. Még anyaként sem, pedig nem tudok elképzelni annál nagyobb fájdalmat, mint amikor örökre el kell engedni egy gyermeket. Luke utolsó imájával, utolsó puszijával, utolsó pillantásával és utolsó lélegzetvételével új kaput nyitott Virág életében. Kaput a reményre, ami segítette Virágot a folytatásban, és ami éltette annak tudatát, hogy Luke boldog és egyszer újra találkoznak majd.

45348007_1100231686804875_7006301277185376256_n.jpg

Virág élete mégis csak tündérmese. E pillanatban is. Kisfiát elveszítette, mégis sok mindene van, amiknek létezése mások számára pusztán csak illúzió. Van egy könyve, ami kézzel fogható bizonyítékot nyújt a csodák létezésére. Van egy férje, akivel olyan betonbiztos kapcsolatot alakított ki, amely kiállta a viszontagságok nehéz próbáját. Van egy gyönyörű, egészséges kislánya. Van mögötte olyan támogató erő, amit Istenben talált meg és ami soha el nem múló hitet táplál benne. És van egy Lukija, aki nagyon fontos üzenetet hozott számunkra rövid és küzdelmes földi létével, Virág pedig Luke szószólójaként segítő kezet nyújt mindenkinek, aki akár csak egy pillanatra is hitét vesztette élete rögös útján. Én személy szerint köszönettel tartozom ezért.

"Szerelem. Házasság. Közös élet. Gyermek. Család. Mindenki arra törekszik, hogy az előbb említett pillérek képezzék azt az acélbeton alapot, amelyre építkezve egy család végig tudja kíséri egymást az Úton. Azonban az Élet vagy – egyes meglátások szerint - a sors nem azokat a kártyalapokat teríti le előttünk az asztalra, amelyre joggal számítottunk. Mi történik akkor, ha az általunk megalapozott élet kártyavárként omlik össze? Kire számíthatunk és mibe tudunk kapaszkodni? Mi tudja azt a nyers erőt felszínre hozni, amely segít a túlélésben?Rendhagyó írásunkkal egy nagyon komoly, mély, megrázó életút mellett állunk ki vállszélességgel, ezáltal is segítve a hozzátartozókat a trauma feldolgozásban."
(Detti)

 

 "Virág az a fiatal nő, aki tele volt tervekkel, célokkal, magabiztossággal és állandó kérdésekkel. Mi tartja mozgásban a világunkat és nekünk mi a szerepünk ebben a szüntelen lüktetésben? Aztán egy mindent felborító fordulatban ahelyett, hogy végképp összezavarodott volna, teljesen kitisztult előtte a kép és megkapta a válaszokat is. Vállalta, hogy könyvet ír minderről, hogy minél többen megtudják, hitük által a szárnyaszegettek is képesek repülni."
(Piros)

 

"Egy gyermek elvesztése. Ez az a mondat, amit egy anya, egy szülő, soha nem szeretné, ha valóra válna. Véleményem szerint ez a legnagyobb démon a szülők életében, amikor egy orvos, azt mondja amiért imádkoztak, hogy az ne úgy legyen. Amikor kimondja azt a visszafordíthatatlan tényt, ami lerombol mindent, és nem marad utána semmi. Még a hitnek is valami kis árnyéka pislákol az ember lelkének legmélyén. Ez az ami lyukat üt az ember szívén , lelkén, hitén. Mindenén. Nagyon jól emlékszem arra a napra, amikor a nagynéném egy másik útra indult, egy olyan útra, ahonnan már nincs visszaút. Sosem felejtem el, azt a fájdalmat, amit a nagyszüleim arcán láttam. Fájdalom, amit egy gyermek elvesztése okoz. Legyen az a gyermek kicsi, vagy felnőtt. Akkor nem értettem. Ma már én is szülő vagyok. Ma már csak a gondolatába is beleremeg a szívem."
(Zsuzsi)

45400887_285948375587048_3175537491100827648_n.jpg

(Fotó: KovAphoto)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyveskertunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5514344835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.