Könyves Kertünk

Könyvek és Kultúra Kompromisszumok nélkül

Európa Habsburgjai

2018. szeptember 13. 15:00 - ZsuzsiNori

pixiz-03-09-2018-16_48_29.jpg

Kedves régi és új Olvasóim! Üdvözöllek benneteket itt a Könyves Kertünk vadonatúj blogunkon. Itt a szeptember, itt az ősz. Bár micsoda indiánnyár van. Mégis új évszak veszi kezdetét. Jönnek a hűvösebb napok, jól esik az eső elől elbújni egy gőzölgő tea és egy jó könyv társaságában. Engedjétek meg, hogy az Európa Könyvkiadó segítségével ajánljak nektek 4 nem mindennapi élettörténetet. A Habsburg dinasztiának rendkívüli története és történelme van, és hihetetlen karakterei. A történelmüket jól ismerem, és ha kétségeim támadnak, arra ott vannak a lexikonok, és a történelem könyvek. Engem az érdekel, hogy kik voltak ők? Milyen emberek voltak? Milyen szokásaik voltak? Hogyan teltek a hétköznapok? Hiszen egy király is csak ember, és a korona mögött, biztosan egészen emberi volt a boldogságuk és gyötrelmeik is.

Ha boldogtalan sorsokról beszélünk, már pedig az akadt bőven a Habsburg családban, akkor ajánlom Rudolf trónörökös könyvét, melyet Bart István jóvoltából olvashatunk. Nekem volt szerencsém olvasni. Írtam is róla, hamarosan elolvashatjátok.

 

eu_habs1.gif

 A nagyanyám szájából hallottam először, hogy “a boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös” – így, ebben a zárt és felbonthatatlan formában, ami valami réges-régi, könnyfakasztó ponyva címe lehetett. Nagyanyám akkortájt született egy Bécstől távoli magyar kisvárosban, amikor Rudolf és (hogy őt idézzem) a “Vecsera” meghalt Mayerlingben. A gyerekkorából hozott történet ereje azonban mit sem csökkent két világháború után sem, a negyvenes évek végén is érdemes volt még tovább mesélni, mert még nem szikkadt ki a benne lappangó titok.

Egyáltalában nem történelmi regényt akartam írni, csak elmesélni egy – úgy gondoltam – lassacskán feledésbe merülő régi történetet, amit azért neveztem “szerelmi regénynek”, hogy ennek avíttságával utaljak azokra a ma már százéves, rongyosra olvasott füzetekre, melyekből az anyagát jórészt összeszedegettem…

Természetesen az “igazságot” ígérték Rudolf és Mária életéről, de még inkább a haláláról – szemben azzal, ami az újságokban állt -, valójában azonban regények voltak, melyekben a szerelem mindent elsöprő szenvedély, és tőszomszédja egyfelől mindig a halál, másfelől pedig a földöntúli, időtlen boldogság. A délceg királyfi és titkos arája, a világszép bárókisasszony szomorú története szinte magától értetődőn illeszkedett bele a “szerelmi regények” kész mesei-irodalmi formáiba, melyek egyszersmind magyarázatul is kínálták magukat az eset “valódi” lényegét illetőleg. Miközben Rudolf és Mária történetében persze éppenséggel csakugyan az a legmegkapóbb, hogy valóban szétválaszthatatlanul keveredik benne a kétségkívül homályos valóság és a cáfolhatatlan “városi legenda”. Valószínűleg ezért is lett olyan felejthetetlen. Bart István. (A könyvről további információkat itt olvashatsz.)

 

A következő könyv, amit szívből ajánlok egy igazán dühös, és mélyen sértett asszony emlékiratait rejti. Volt szerencsém kezembe venni Larisch grófné könyvét is és elolvasni. Róla is írtam, amit hamarosan elolvashattok.

 

eu_habs2.gif

 Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera bárónő rejtélyes öngyilkosságának is egyik koronatanúja.

A tragédia után kegyvesztett lett, és a bécsi előkelő társaság kiközösítette.

A sokféle közvetett adatot összegereblyéző kutatók egy része súlyosan elmarasztalja őt, kerítőnek tekinti, aki romlott, pszichésen is beteg unokaöccse cinkosaként visszaélt a benne őszintén megbízó, fiatal bárókisasszony naivságával és szerelmi bódulatával. Mások szerint azonban ő csupán akaratlan közreműködő, sőt maga is áldozat volt, akit Rudolf – akinek persze szintén megvolt a saját végzete és rejtelmes tragédiája – ügyesen manipulált, és semmiképp sem tekinthető felelősnek azért, amit Mary von Vetsera a maga felnőtt akaratából és elhatározásából végül megtett. Ha az előbbi igaz, akkor Marie Louise megérdemelte, hogy a társaság kitaszítsa köreiből – ám ha az utóbbi, akkor ez a büntetés túlzó volt és igazságtalan.

Akit igazságtalanul bántanak, persze még nem kap felmentést, hogy ha emlékiratot ír, abban csúsztasson, manipuláljon, netán hazudjon. Mentség nincs – de van magyarázat, ami némiképp világosabbá teheti a hátsó szándékokat, belső motívumokat, mégiscsak növelve valamiképp a megértést az iránt, aki ha torz eszközökkel is, de talán valódi méltánytalanság ellen tiltakozik. Mert hát ezért is fogott tollat a kezébe az, akiről a pletyka és a bulvár a mayerlingi tragédia után már csak így volt hajlandó tudomást venni:  “Az a Larisch grófné, aki…” …aki ezzel az emlékirattal megpróbált szembeszállni az igazságtalannak érzett kirekesztettséggel és bosszút állni császári rokonságán.
Csorba László. (A könyvről további információkat itt olvashatsz.)

 

A sorba tökéletesen illeszkedik, az éppen most olvasott könyv. Stefánia emlékiratai, ki született belga királyi hercegnőként, majd 8 évet élt (és szenvedett) a Habsburg családban, mint Rudolf trónörökös felesége. Végül Lónyai Elemér mellett találta meg a boldogságát.

eu_habs3.gif

Miért írta meg Stefánia özvegy trónörökösné ezt a könyvet negyvenhat évvel a tragédia után? Nyilván elsősorban azért, hogy az eseményekről végre a maga változatát – a maga igazságát! – közzétegye.

Stefánia éretlen bakfis volt, amikor a hatalmi-családi érdekek kijelölték házastársát. A felnőtté válás forradalmát már nem szülei ellenében, hanem a férjével szemben vívta meg. Sorsuk reménytelenségét kevés tény jelezheti pontosabban, mint az, hogy ezt Rudolf valószínűleg észre sem vette.

A kortársak emlékei szerint az igazi megrendülést számára nem Rudolf elvesztése, hanem halálának a módja okozta. Részegen végzett előbb a szeretőjével (ez valójában gyilkosság), majd magával – mindennek egy majdnem császárné szemszögéből volt valami végletesen alantas, kispolgári, méltatlan karaktere. Ilyesmit érezhetett Ferenc József császár is, amikor állítólag azt mondta a fiáról: “úgy halt meg, mint egy szabó”. Ehhez társult, hogy anyósa és apósa éreztették vele: felelősnek tartják Rudolf tragédiájáért. Az idő múlása sem hozott igazi lelki megnyugvást, mert a kialakuló mítosz is fölébe kerekedett: egyenesen “szerelmi regényt” formált a történetből, amelyben ő a megcsalt feleség nevetséges szerepébe szorult bele, miközben saját magát érezte az igazi áldozatnak, hiszen ő lehetett volna a korabeli Európa második leghatalmasabb területű birodalmának legelső asszonya, császárnéja!

Vajon mit szólt a memoárhoz Lónyay Elemér, Stefánia második férje? A tartalmas és személyes, míves szöveg varázsa nyilván megfogta őt is, és még inkább azt kívánhatta, hogy az írással az asszony immár azt a mélyebb, lelki célt is elérje, amelyért valójában tollat fogott: hogy végképp elszámoljon – kimondom a szót: leszámoljon – a halottal, aki éltében-holtában annyi igazságtalannak érzett bajt és bánatot okozott neki.
Csorba László
A jegyzeteket és az utószót írta: Csorba László (A könyvről további információt itt olvashatsz.)

 

Az utolsó történet, amit az olvasóközönségnek ajánlok az egy igen szomorú életpálya, melyet még én sem olvastam. De nagyon készülök rá. Miksa és Sarolta története sem épp egy sétagalopp. Ismertségük hazánkban eltörpül Ferenc József és Sisi mellett, ezért is szerepel az írásomban.

eu_habs4.gif

Habsburg Miksa alig-alig ismerős a magyar olvasó számára, hacsak nem Hasek Svejkjének szájából, aki a kocsmában a szarajevói merénylet apropóján a szánakozást Ferenc József családi gyászain azzal kezdi, hogy az öccsét, a mexikói császárt falhoz állították valami várban és agyonlőtték. A derék katona a fonákjáról most is a lényegre tapint. Miksa, akit bátyja lemondatott főhercegi jogairól, neje ösztökélésére fogadta el III. Napóleontól Mexikó trónját, noha különösebb tehetség, ambíció nem szorult belé, és fogalma sem volt, micsoda tűzfészekben válik a nagy Napóleon idejétől fogva dédelgetett francia hódító ambíció eszközévé. Az amerikai polgárháború kimenetele úgy hozta, hogy a Miksa uralmát biztosító francia csapatok szedték a sátorfájukat. Miksa maradt, ezért végezte Juárez kivégzőosztaga előtt. Az esztelen kalandra bujtó feleség beleőrült abba, hogy az európai királyi udvarokban hiába kilincsel segítségért. A nagyravágyás e kisszerűségtől korántsem mentes drámáját feltárva André Castelot, akitől Napóleon személyéről, szerelmeiről, koráról már sokat megtudhattunk, ezúttal részben a mi házunk tájáról szolgál érdekes adalékokkal, de a messzi országról is érdekfeszítően számol be, a krónikát útirajzzal színesítve. (A könyvről további információkat itt olvashatsz.) 

 

Kívánok mindenkinek kellemes időtöltést, és jó olvasást, és forró illatos teákat.

A cikk kiadói ajánlást tartalmaz. A képek az Európa Könyvkiadó oldaláról származnak. Nézzetek szét náluk, az Európa Könyvkiadó oldala csodákat rejt.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyveskertunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5214238315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.